Létrehozva: 2023.05.23.
Módosítva: 2023.05.23.

Most érkezett: Mentő rohant Árpa Attila édesapjáért

Árpa Attila egy Facebook-posztban számolt be arról, hogy nagyon hálás a mentősöknek azért, mert megmentették az egyik közeli rokona életét. Mint kiderült, az édesapjával történt az eset, aki azóta is kórházban fekszik.

Érzelmileg megterhelő hétvégén van túl Árpa Attila, akinek az egyik közeli rokonáért mentőt kellett riasztani. Mint kiderült, az ijedtség nem volt felesleges, az illető egészségi állapota valóban aggodalomra adott okot, amit alátámaszt, hogy jelenleg is kórházban kezelik. A történtekről maga a színész-rendező-producer számolt be a Facebook-oldalán, no nem azért, hogy elmesélje a családjuk intim történéseit. Sokkal inkább azért, mert úgy érezte, hogy fel kell szólalni akkor is, ha a szolgálat a lehető legprofibb módon jár el. 

"Tavaly történt az eset, hogy egy órát kellett várnunk a mentőre, mert édesanyám elesett, és beütötte a fejét. Úgy fair, ha nem csak a rossz élményeket osztjuk meg, hanem a jókat is. Tegnap egy másik családtagomnak volt szüksége mentőre. Mosonmagyaróvárról indultak és jóformán tíz perc alatt ott voltak a “semmi közepén”. A mentőorvost, a mentősöket és a Karolina kórház személyzetét is illeti a dicséret. Köszönöm nekik szívből!" - írta Árpa Attila a közösségi oldalán. 

Az édesapjáról van szó

Bár a színész nem részletezte, hogy pontosan melyik rokona érintett az ügyben, a Ripost megbízható forrásból származó információi szerint az édesapjával, Árpa Józseffel történt az eset. Azzal az Árpa Joschi-val (így nevezik őt a közvetlen ismerősök), aki a kétezres évek elején a TV2 kreatív igazgatójaként dolgozott, és igen nagy nevet szerzett magának a televíziós szakmákban. 

Árpa Attila Árpa József
Attila és az édesapja, Joschi Fotó: Argo

Gyorsan jött a segítség 

Lapunk úgy értesült, hogy a 77 éves szakember váratlanul lett rosszul, és bár mindig igyekszik erősnek mutatni magát, most ő is érezte, hogy nagyobb lehet a baj, ezért mentőt hívtak hozzá. Joschi a várostól messze, egy vidéki birtokon tartózkodott épp, így felkészült arra, hogy esetleg hosszabb ideig kell várnia a segítségre, de kellemes meglepetés érte. A mentőorvossal érkező autó tíz perc múlva fékezett a bejáratnál. Az idősebb Árpát először Mosonmagyaróvárra a Karolnia kórházba vitték, majd később Budapestre szállították, a Városmajori Szív -, és Érgyógyászati Klinikára. Úgy tudni, jelenleg is ott kezeik, az állapota stabil. 

A két Árpa. Apa és fia nagyon jó kapcsolatban vannak egymással Fotó: Árpa Attila/Facebook 

A jót is meg kell említeni 

Természetesen megkerestük az ügyben Árpa Attilát, aki így nyilatkozott:

Családi és egészségügyi témában nem szoktam nyilatkozni, de továbbra is tartom magam ahhoz, amit a Facebookon megosztottam. Kétségtelen, hogy láthattak engem a Karolina kórházban és a Városmajoriban is...

 A lényeg, hogy nagyon megnyugtató érzés tudni, pláne az édesanyámmal tavaly történt rossz emlékű élmény után, hogy ilyen gyorsan és profin dolgoznak a mentősök, a kórházi személyzet a nővéreken át az orvosokig. Kiváló szakemberekről beszélünk. Hálás vagyok, hogy értünk is siettek, hogy helyén kezelték a problémát, hogy nekik köszönhetően nem kell azon aggódnom, hogy egy közeli rokonommal valami rossz történhet. És fontosnak tartom azt is, hogy beszámoljunk olyan esetekről is, melyek fényében kicsit a helyére billen az egészségügy megítélése. Mert közel sem tökéletes minden, de tény, hogy nem csak rossz dolgok történnek. 

SZTÁRDZSÚSZ

Nő nélkül él az egykori Nagy Ő

Árpa cölibátusban él és ez jólesik neki.

SZTÁRDZSÚSZ

Nő nélkül él az egykori Nagy Ő

Árpa cölibátusban él és ez jólesik neki.

 

origo.hu

Itt van a kisgyereket felrúgó Agócs Tibor újabb vállalhatatlan magyarázkodása

ripost.hu

„Ez az ember sosem volt karatés” - A harcművész társadalom egyöntetűen elítéli a gyermekfelrúgó edzőt

borsonline.hu

„Nem tudom, mit fogok csinálni nélküle" – 3 gyermekét és rákos férjét hagyta hátra az elhunyt családanya

vg.hu

Munka Ausztriában: rekordot döntöttek a magyarok – már mi dolgozunk a legtöbben az osztrákoknál

ripost.hu

Már közel 600 ezren látták: titokban készített siófoki videó szivárgott ki Szoboszlairól

hirtv.hu

A CNN már ott tart, hogy megnevezte Biden utód aspiránsait

ripost.hu

Kvíz: ha ebből a 10 régi magyar szóból már 7-et is ismersz, átlagon felüli vagy

astronet.hu

A Mars az Ikrek jelébe lép, és utat mutat nekünk

ripost.hu

Akikért hiába teszel meg bármit: ez a 4 csillagjegy a leghálátlanabb mind közül

ripost.hu

Melyik állatot láttad meg először a képen? Lelked titkait árulja el ez a személyiségteszt

ripost.hu

Most jött a hír: iszonyat az autópályán, 11 ember meghalt, zajlik a mentés

ripost.hu

Rémálommá vált a családi nyaralás: lánya talált rá holtan a 3 gyermekes édesanyára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondoltad volna: Így bulizik Gelencsér Timi

SZTÁRDZSÚSZ

A kutyának sem kell Zámbó Jimmy csepeli villája: Lejjebb kellett vinni az árát

SZTÁRDZSÚSZ

„El fogják vágni a torkodat, ne merj aludni este” – Beparáztatták a börtön előtt Manuelt

SZTÁRDZSÚSZ

Béres Anett: Csak azt sajnálom, hogy egy álmom még nem vált valóra

SZTÁRDZSÚSZ

Hűha: Szarvas Andi megmutatta a luxusotthonát - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Labancz Lilla teljesen felismerhetetlen lett, alig hiszünk a szemünknek – Fotó!

SZTÁRDZSÚSZ

Néhol lóg a bőre, 30 kilót fogyott Király Viktor - előtte-utána fotó