RETRO RÁDIÓ

Izgalmas műsorral készülnek a Sztárban Sztár kiesett versenyzői, azt is elárulták, kiknek szurkolnak - Videó

N.T.
Szerző
N.T.
Létrehozva2023. 04. 09. 07:17

Már óriási a készülődés a Sztárban Sztár háza táján, még a kiesett versenyzők is visszatérnek.

Mint ahogy arról már is írtunk, utolsó adásához érkezik a Sztárban Sztár idei évada, vasárnap végre kiderül, hogy ki 2023 legsokoldalúbb előadója.

Vasárnap véget ér a Sztárban Sztár idei évada Fotó: Máté Krisztián / Bors

Miután évadzáróról van szó, óriási műsorra számíthatunk a készítőktől, így például a döntősök mellett ismét láthatjuk majd a kiesett versenyzőket is. Vavra Bence ennek apropóján egy interjút is készített, amelyből kiderült, hogy Judy, Tarján Zsófi és Nemazalány ezúttal közösen állnak majd a színpadra és a Bestiákat fogják megformálni. Elárulták, hogy már óriási a készülődés a részükről, majd arról a kérdésre is válaszoltak, hogy szerintük ki lesz a Sztárban Sztár 9. évadának a befutója.

Mindhármuknak elég eltérő a véleménye azzal kapcsolatban, hogy kinek szurkolnak, azonban ez semmilyen problémát nem okoz a lányok között. Név szerint pedig Judy barátnőjének, Oláh Ibolyának, Nemazalány kedvencének, Valkusz Milánnak, a Honeybeast énekesnője pedig Schoblocher Barbinak szurkol.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.