RETRO RÁDIÓ

Most kaptuk: elhunyt a tévésztár

K.B.
Szerző
K.B.
Létrehozva2023. 04. 05. 13:45

Legyőzte a rákot, de a májbetegséget már nem tudta. 81 éves korában elhunyt a szeretett színész.

Április 3-án májzsugorodás miatt hunyt el a mexikói-dominikai filmsztár Andrés García. A telenovella sztár 81 éves volt. A színész már egy ideje súlyos beteg volt, ezt az özvegye, Margarita Portillo erősítette meg.

Fotó: Pexels

Az özvegy azt is elárulta, hogy már egy ideje otthon ápolta Andrés Garcíat a mexikói Acapulcóban lévő otthonukban. A színész abban a házban hajtotta végül örök álomra a fejét.

„Szeretném tájékoztatni a közönséget, amely mindig is követte és szerette a férjemet, a családot és a barátokat, valamint a médiát, hogy férjem, Andrés García, szerelmeim szerelme, az Úr Jézus mellett nyugszik” – írta Margarita Instagram-bejegyzésében.

Az 1960-as évek végén, az 1970-es évek elején szexszimbólumnak számított Latin Amerikában. Több mint 50 filmben, spanyol szappanoperában szerepelt. Garcíára előszeretettel osztották a tipikus mexikói macsó szerepét. Állítólag a való életben is élvezte, hogy úgy élt a köztudatban. Személye számos pletyka, vita és botrány alapját adták. 1995-ben prosztatarákot diagnosztizáltak nála, ezért Atlantába utazott, hogy részt vegyen a kezelésen, ami meggyógyította.


 


 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.