RETRO RÁDIÓ

Megszólalt a család az ABBA gitárosának haláláról

K.B.
Szerző
K.B.
Létrehozva2023. 04. 10. 14:15

Újabb drámai részletek derültek ki az ABBA gitárosának haláláról. Lasse Wellander 70 éves korában hajtotta örök álomra a fejét.

Túlzás nélkül lehet állítani, hogy az egész világot megrázta a hír, miszerint 70 éves korában elhunyt Lasse Wellander, az ABBA legendás gitárosa.

Fotó: Pexels

A svéd zenész a 70-es és 80-as években játszott az ikonikus popegyüttes legnagyobb slágereiben. De még a 2021-ben megjelent Voyage című legutóbbi albumukban is közreműködött. A tragédiáról a családja adott ki közleményt.

„Leírhatatlan szomorúsággal kell bejelentenünk, hogy szeretett Lasse-unk örökre elaludt. Lasse nemrégiben megbetegedett, mint kiderült, rákban, amely továbbterjedt, és nagypénteken kora reggel szerettei körében elhunyt. Nagyon szeretünk és nagyon hiányzol nekünk” – közölte a családja egy szívszorító közleményben.

Lasse gyerekkorában kezdett el gitározni, és kezdetben a svédországi Norában -, ahol élt-, csatlakozott helyi zenekarokhoz. Az ABBA-val 1974 októberében kezdett felvételeket készíteni, és közreműködött az Intermezzo No.1 és a Crazy World című slágereikben is. A gitáros a popegyüttes 24 felvételén szerepel, és mind a nyolc albumukon közreműködött.

2008-ban felkérték, hogy dolgozzon a Mamma Mia! filmzenéjén, amelynek főszereplői Meryl Streep és Amanda Seyfried. Lasse 1981-ben adta ki első saját szólóalbumát, majd az azt követő években további 11 albumot készített és adott ki. Utolsó albuma 2006-ban jelent meg, melynek címe a Simple Ticket - írja a Daily Mail. 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.