RETRO RÁDIÓ

Elhunyt a magyar színházigazgató

K.B.
Szerző
K.B.
Létrehozva2023. 04. 26. 11:15
Frissítve2023. 04. 26. 11:40

Egy hatalmas tehetséggel lett kevesebb az ország. Fájó szívvel búcsúztak tőle a kollégái.

Elhunyt Nagy László, a Szegedi Nemzeti Színház egykori igazgatója, a társulat örökös tagja. Nagy László tanulmányaitól kezdve, az egész életét a magyar kultúrának szentelte.

Képünk illusztráció / Fotó: Pexels

„Nagy Lászlót életének 75. évében érte a halál. A Szegedi Nemzeti Színház társulata szerettei gyászában osztozva megrendülten búcsúzik Tőle” – búcsúzott a színház örökös tagjától.

1982 és 1992 között tíz éven át igazgatta a Szegedi Nemzeti Színházat. Irányítása alatt 1986-ban készült el az akkor százesztendős teátrum eddigi utolsó, teljes felújítása. Ő invitálta a társulathoz Imre Zoltánt, aki önálló tagozataként létrehozta a Szegedi Balettet, a ma önálló társulatként működő Szegedi Kortárs Balett elődjét.

Ezután rövid kitérőt tett, újságírónak állt, majd 1995 és 2007 között az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot vezette. Ám 2007-ben az útja visszavezetett a Szegedi Nemzeti Színházba, és egészen a nyugdíjba vonulásáig ügyvezető igazgatóként szolgálta a társulatot.

Munkája elismeréseként – egyebek mellett – kiérdemelte a Pro Theatro Díjat, az Alföld Turizmusáért Díjat, Csongrád Megye Alkotói Díját, a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, valamint a Dömötör-életműdíjat.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.