2 hónapja

Megszólalt a kiesés után a Sztárban Sztár versenyzője - Videó

Két kieső hagyta el a Tv2 stúdióját vasárnap este. Kamarás Iván is exkluzív interjút adott a Ripost-nak és elárulta, milyen érzésekkel távozott a műsorból.

Vasárnap este lezajlott a Sztárban Sztár 5. elődöntője, melynek végén már két előadónak kellett távoznia. Kamarás Iván és Kiss Ernő Zsolt voltak azok, akik a nézők szavazati alapján  nem folytathatták tovább a versenyt. A késő estig tartó show után másnap a Mindmegette stúdiójában vendégeskedtek, ahol még egy tartalmas reggelit is elfogyaszthattak, miközben elmesélték, milyen is volt a mögöttük álló pár hét. Kamarás Iván például háláját fejezte ki, amiért részt vehetett a műsorban. 

Kamarás Iván exkluzív interjúban mesélte el, hogyan búcsúzott a show-ból ( Fotó: Markovics Gábor / Bors )

Show must go on / A Show-nak mennie kell tovább 

De vajon számított a színész arra, hogy eddig tart számára a show?

– Nem voltak prekoncepcióim ezzel kapcsolatban, és elégedett vagyok a karaktereimmel, akiket képességeimhez képest a lehető legjobban igyekeztem megformálni. 

Semmit sem csinálnék másként, büszke vagyok, és elégedett. Nem maradt bennem hiányérzet.

 – mesélte Kamarás Iván, aki hozzá tette, hogy még a női szerepeit is imádta és nem kis kihívást jelentettek számára.

– Mindenképp mély víz volt a Cher az első adásban, de előbb utóbb számítottunk rám hogy nőket is meg kell majd formálni, és nekem előbb volt mint utóbb, rögtön az első adásban. Két lehetőségem volt: Vagy csinálok belőle egy viccet, vagy komolyan veszem. Én inkább komolyan vettem, és a stábbal igyekeztünk mindent kihozni a dologból, ez volt az igazi tűzkeresztség. Hiszen az első adásban voltunk a legtöbben, láttuk, hogy milyen erős a szereplőgárda. 

Extra nyomás volt, így elsőként sem lett volna szégyen kiesni, most sem az

 – mesélt a színész kedélyesen tovább, aki szerint nehezebb dolga van a férfiaknak egy gyöngéd nőt megformálni mint fordítva. 

Char-ként is "domborított" Iván a Tv2 stúdiójában ( Fotó: Máté Krisztián / Ripost )

Női ruhákban férfiként?

– Egy mély, dörmögő hanggal, lágy, női dallamot lénekelni....na az tényleg nagy kihívás.

 És vállalom, szerintem nekünk nehezebb dolgunk van, mint egy nőnek, aki egy magasabb hangú férfit utánoz.

– folytatta Iván, aki szerint a műsor segített neki még rutinosabban kezelni a komfortzónából kilépés pillanatait. 

Még ha nem is úgy tűnik, a színésznek  is vannak gátlásai, és nem is kell, hogy gátlástalan legyen. 

Az új kihívásokban érdekes volt az is, hogy az ember egész életében azon munkálkodik, hogy kilépjen mások árnyékából, hogy ne hasonlítson senkire, most pedig homlokegyenest utánozni kellett, hogy a leginkább hasonlítson egy adott karakterre. Speciális dolog ez – szögezte le a Jászai Mari -díjas színész.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Putyin bejelentése az ukrán ellentámadásról

origo.hu

UFO-észlelések, szigorúan titkos UFO-akták Magyarországon

metropol.hu

Betelt a pohár Korda Györgynél és Balázs Klárinál: Ezek közönséges bűnözők

magyarnemzet.hu

Exkluzív videó: Helyretette a provokáló újságírót Novák Katalin

ripost.hu

Ezt a trükköt vesd be, ha lótetű pusztítja a palántaidat

vg.hu

Megszólalt Putyin az ukrán ellentámadásról: óriásiak a veszteségek

origo.hu

Cukiságbomba: először mutatta meg unokáját Stohl András - kép

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2023. június 10-16.: Senki sem jöhet ki jól a vitákból

ripost.hu

Gratulálunk! Megszületett Békefi Vikiék kislánya: "Amint ott volt, minden olyan magától értetődőnek tűnt!"

ripost.hu

Visszatér a 80-as évek farmerdivatja, ezt hordja most minden olasz nő

ripost.hu

„Akkor beszéljünk erről!” – Tóth Andi szembement Marics Petivel

origo.hu

A HANGSZÓRÓ, AMI ÖRÖKRE SZÓL(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Infúzióra kötötték: Kiderült, mitől szenved évek óta Gáspár Bea

SZTÁRDZSÚSZ

Önfejlesztés és pozitivitás a legfontosabb célja az életében Sáfrány Emesének

SZTÁRDZSÚSZ

Elhagyhatta a kórházat: így ünnepelt Árpa Attila édesapja

SZTÁRDZSÚSZ

Komoly fájdalmak kínozták: Meg kellett műteni az Exatlon bombázóját

SZTÁRDZSÚSZ

Fogadjunk, hogy nem ismered fel! Így néz ki ma a Dallas Bobbyja

SZTÁRDZSÚSZ

Élő adásban kapott szexuális ajánlatot Bochkor Gábor

SZTÁRDZSÚSZ

Félmillió dollárt kérnek egy félig megevett pizzáért

SZTÁRDZSÚSZ

Demcsák Zsuzsa ritkán beszél gyermekeiről, most kivételt tett: „Egyszerre vagyok apa és anya”