RETRO RÁDIÓ

Hoppá! Judy a lányával szökött el a világ elől

Barby
Szerző
Barby
Létrehozva2023. 03. 26. 18:30

Nagyon kemény időszak van Judy mögött, aki egyszerre próbál édesanyaként, feleségként és énekesnőként is helytállni.

Decemberben arról szóltak a hírek, hogy válságban van Judy házassága. Az énekesnő akkor azt mondta: amíg mindketten úgy látják Balázzsal, addig harcolnak kapcsolatukért, szerelmükért. 

Judy a lányával elszökött a világ elől Fotó: Vaskó Tamás

Judy elszökött a lányával

Bár sűrű volt az elmúlt időszak Judy számára, nem bánta meg, hogy elvállalta a szereplést a Sztárban Sztár műsorában. Az idén 25 éves Groovehouse énekesnője sokszor azt sem tudta, hol áll a feje: hol próbára rohant, hol a lányát vitte edzésre suli után, miközben feleségként is rengeteg dolga akadt.

Kész káosz mostanában az életem!

 Persze ez nem panasz, egyébként imádom, ha zajlik az élet!"- monda korábban az énekesnő. 

Aztán az ország házibulijának negyedik adásában kiesett a versenyből, és végre talált pár napot, amikor elszökhetett a világ elől. Lányával a csodálatos Kis Balatonhoz utaztak, ahol nagyokat kirándulnak, jókat esznek, Judy minden nap szaunázik is, a lapozgatós Instagram-posztja szerint. 

"Elszöktünk egy picikét a világ elől… Nagyon ránk fért… Csodálatos helyen, nyugalomban, mindentől, és mindenkitől távol, Nagyrádán! - írta a fotókhoz. "Lehetőségünk volt egy picikét elvonulni, feltöltődni, minőségi időt együtt tölteni, csendben, nyugalomban, madárcsicsergésben… "


 

Magánélete válságba került 

Judy decemberben beszélt először arról, hogy házassága válságba jutott, de azt is leszögezte, hogy meg akarják menteni a kapcsolatukat férjével. 

„Nem mondom, hogy nincs probléma. Együtt élek a férjemmel, együtt neveljük a gyermekünket. De küzdelemben vagyunk mindketten. 14 év után ha valaki azt mondja, hogy nincs probléma, az hazudik. Mi most középúton vagyunk, egyelőre nem látjuk a végét, még bárhogy alakulhat. De amíg van mibe kapaszkodni, amíg látjuk értelmét, addig küzdünk. Óriási szerelem volt a miénk, most is szeretjük egymást annyira, hogy megtegyünk minden tőlünk telhetőt. A kislányunk érdekeit is szem előtt tartjuk. Úgy akarjuk elengedni egymás kezét, már ha el fogjuk, hogy senki ne sérüljön" – nyilatkozta korábban a Borsnak. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.