2 hónapja

Kocsis Korinna elárulta, randizik-e

A csinos édesanya egyedülálló szülőként neveli a kisfiát és elmondta, vágyik-e egy új szerelemre.

Egy szakítás után valóban több teher hárul az anyukákra, azonban hatalmas erőt ad a kicsi iránt érzett szeretet és elkötelezettség. Ebből merítkezik Kocsis Korinna is, aki tökéletesen helytáll ebben a szituációban is. De vajon vágyik már a szerelemre?

Korinna idén januárban jelentette be, hogy egyedülálló szülőként neveli tovább a gyermekét
Fotó: Facebook

A kisgyermekes édesanyák a négy fal között töltött idő miatt sokszor igazi felüdülésként élik meg, hogy felnőttek társaságában lehetnek. Korinna is így érzi, amikor heti 1-2 napot dolgozik, azt énidőként éli meg. Ahogy mondja, ennél többre egyelőre nem vágyik, az élete és a gondolatai most teljes mértékben a kisfia körül forognak.

Nem erőltetem, nem vágyom erre és kapacitásom sem lenne egy új kapcsolatra. A kisfiam még annyira picike, más lenne a helyzet, ha 4-5 éves volna. Minden róla szól, ami szerintem teljesen normális ebben az időszakban. Csak azért nem ugrok bele egy új kapcsolatba, hogy legyen mellettem valaki. Néha jól esik kikapcsolódni és feltöltődni, ezért nemsokára elutazok Spanyolországba 1-2 napra, addig a nagyszülők vigyáznak rá és igyekeznek kiélvezni az együtt töltött időt

 – árulta el, s hozzátette: az év második felében a kisfia bölcsibe jár majd, ami a kicsinek kellemes időtöltés lesz, ő maga pedig több munkát vállalhat. Addig is élvezi a vele töltött időt.

Korinna a gyermeknevelés mellett dolgozik és rendszeresen sportol. Legutóbb örömmel mutatta meg, hogy talált egy olyan konditermet, ahol edzés közben mellette lehet a kisfia. Korábban a babakocsis futást is kipróbálta, most pedig újabb módot talált arra, hogy együtt legyenek a szabadnak, miközben ő sportol.

"Nemrég vettem egy görkorcsolyát és mióta jobb idő van szinte minden nap a séta helyett korizok a babakocsival. Örülök, hogy egyre több helyre elvihetem magammal a kisfiamat" – zárta gondolatait.
 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai döntést hozott az RTL Klub szexbotrányba keveredett sztárja

origo.hu

UFO-észlelések, szigorúan titkos UFO-akták Magyarországon

life.hu

Munka közben vesztette életét Szőke Zsuzsanna, a gyöngyöstarjáni villámárvíz egyik halálos áldozata

magyarnemzet.hu

A Barcelona ronthatja el a Manchester City örömét a BL-döntőben

ripost.hu

Ez menthette volna meg Suhajda Szilárd életét

origo.hu

Autóbalesetet szenvedett Pumped Gabo - fotó

mindmegette.hu

Két menüsor hétvégére Kgizike konyhájából, amivel garantáltan elkápráztatod a családot

ripost.hu

Ennek a négy csillagjegynek most különös üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Gratulálunk! Megszületett Békefi Vikiék kislánya: "Amint ott volt, minden olyan magától értetődőnek tűnt!"

ripost.hu

„Akkor beszéljünk erről!” – Tóth Andi szembement Marics Petivel

origo.hu

A HANGSZÓRÓ, AMI ÖRÖKRE SZÓL(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Infúzióra kötötték: Kiderült, mitől szenved évek óta Gáspár Bea

SZTÁRDZSÚSZ

Önfejlesztés és pozitivitás a legfontosabb célja az életében Sáfrány Emesének

SZTÁRDZSÚSZ

Elhagyhatta a kórházat: így ünnepelt Árpa Attila édesapja

SZTÁRDZSÚSZ

Komoly fájdalmak kínozták: Meg kellett műteni az Exatlon bombázóját

SZTÁRDZSÚSZ

Fogadjunk, hogy nem ismered fel! Így néz ki ma a Dallas Bobbyja

SZTÁRDZSÚSZ

Élő adásban kapott szexuális ajánlatot Bochkor Gábor

SZTÁRDZSÚSZ

Félmillió dollárt kérnek egy félig megevett pizzáért

SZTÁRDZSÚSZ

Demcsák Zsuzsa ritkán beszél gyermekeiről, most kivételt tett: „Egyszerre vagyok apa és anya”