RETRO RÁDIÓ

Harsányi Levente: Kevés jobb dolog van annál, mint boldoggá tenni egy nőt!

DrCell
Szerző
DrCell
Létrehozva2023. 03. 08. 18:45

Nőnap alkalmából megszólaltattunk egy igazi sármőrt, akiben még fellelhetőek a lovagias tulajdonságok és tudja, hogyan kell bánni a gyengébbik nem képviselőivel.

Harsányi Levente mindig nagy tisztelettel beszél a nőkről, ám esetében nem csak a szavai, hanem a tettei beszédesek. Arra voltunk kíváncsiak, ebből a felgyorsult világból, ahol már a kommentszekcióban is lehet csajozni, végleg kiveszett az udvariasság és a bók?

Abszolút érzékelhető, hogy nem tudunk sem szakítani, sem udvarolni. Azt pedig, hogy a kettő között mi történik egy kapcsolatban, nem is merem kifejteni – kezdte a Ripostnak a műsorvezető. – Nem tudunk úgy beszélni és kommunikálni a kiszemeltünkkel, ahogy azt kell. Ez nem egy ódivatú gondolkodás, szerintem ezt a mindennapokban is így kellene. Látom, hogy mennyire örül valaki, amikor egy jó szót mondok neki. Semmibe nem kerül, csak egy pici figyelmesség 

– mondta, s hozzátette, a viselkedése nem mesterkélt, teljes természetességgel jön belőle.

Harsányi Levente sosem fukarkodik a kedves szavakkal és bókokkal
Fotó: TV2

Levente az Instagram-oldalán és a beszélgetésünk alatt is felhívta arra figyelmet, hogy a nők iránti tiszteletet nem csak nőnapon kell megadni.

Igenis ne csak ma és ne csak a vékony bokájú hölgyeket, hanem mindenkit köszöntsünk!

– hangsúlyozta viccelődve, majd egy másik jelenséget is megemlített, amely előtt értetlenül áll

Fotó: Instagram

Még mindig messze le vagyunk maradva a nemzetközi férfinap és apák napja tekintetében, ezek dátumait jó, ha 10 emberből egy tudja. A nőnap a megbecsülés, az egyenrangúság, esélyegyenlőség javában és érdekében született. Klasszikus közhely, hogy ne csak most, hanem ezt mindig megtegyük. Ne fukarkodjunk a kedves jelzőkkel és a bókokkal. Szerintem kevés jobb dolog van annál, mint örömet szerezni valakinek és boldoggá tenni egy nőt! Nekünk férfiaknak ez elsődleges küldetésünk

 – vélekedik Levente
 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.