tóth gabi
Egyszerre fél és izgul a Blahalouisiana együttes vagány énekesnője, aki hősét, példaképét, Kovács Katit alakítja a Sztárban Sztár új évadának első adásában. Schoblocher Barbara lapunknak azt is elmesélte, hogyan került Somló Tamás és a Kossuth-díjas énekesnő a zenekara klipjébe.
A Sztárban Sztár új évadában a női mezőnyt erősíti a Blahalousiana énekesnője. Schoblocher Barbara nagyon izgul, nagyon új neki még maga a televíziós szereplés is.
Rettentően izgulok, hiába énekeltem már nagy közönség előtt, de ez teljesen más
– kezdte lapunknak Barbara. – Az első élő show nagyon kemény lesz, hiszen nekem itt még minden új. Kivéve az éneklést, így ebbe kapaszkodom. Ráadásul Kovács Katit kell hoznom, aki az én hősöm, így olyan produkciót szeretnék színpadra tenni, ami méltó hozzá, amire majd büszke lehetek. Az a fájdalom, mélység és érzékenység, ami a hangjában van, az valami csoda. A pandémia alatt nagyon sok dalát énekeltem, a hangja bekúszott a bőröm alá. Igyekeztem minden apróságot ellesni tőle, a mozgását is. Én egy forgószél vagyok a színpadon, felszántom a színpadot, fetrengek, ő pedig jobbra-balra lépeget, és így is árad belőle az erő. Nem vagyok könnyű helyzetben!
Barbara nagyon szerencsésnek érzi magát, mert találkozott személyesen is két olyan legendával, mint Kovács Kati és Somló Tamás.
– Én a húszas éveimben fedeztem fel a beat korszakot, kezdtem hallgatni az akkori magyar dalokat, és bele is szerettem – folytatta. – De nem csak én, az egész együttes is szereti. A Máshol várnak című dalunk ezt az időszakot idézi, így felkértük Somló Tamást, Kovács Katit és Solti Jánost, hogy szerepeljenek a videoklipünkben és igent mondtak, ami hatalmas megtiszteltetés és öröm volt nekünk!