RETRO RÁDIÓ

Trauma után a kommentelők mentek neki Nyári Diának

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2023. 01. 24. 13:00

A színésznő férje néhány órára elvesztette a család kedvencét, ám nem sokkal később szerencsére megtalálta. Most azonban az igazáért küzd a népharaggal szemben Dia, hiszen kérdőre vonták a történetek miatt.

Az ország egyik legismertebb színésznője Nyári Dia, akit nagyon fiatal lányként ismertek meg a nézők egy napi sorozat sztárjaként. Az azóta már büszke anyukaként, és továbbra is színészként dolgozó hírességről a Ripost is megírta a  hétévégén, hogy elveszítette a kutyát, azonban egy hős trolivezető megtalálta, és sikeresen visszakerült Diáékhoz Phoebe, a jack russell terrier. 

Éjszakára befogadta Attila, aki épp a 75 ös trolit vezette, mikor meglátta, hogy Fibi egyedül sétál. Egész éjjel kerestük és abban bíztunk, hogy már rég valakinek a meleg otthonában pihen! Szerencsére ez így is történt

– írta ki Dia az oldalára, és rögtön hozzátette azt is, hogy köszöni mindazoknak, aki aggódtak, és azoknak, akik segítettek megtalálni a kedvencét. 

A történet ugyanis egy egyszerű esti kutyasétáltatásból vált rémálommá, amikor Phoebe egyik pillanatról a másikra elszaladt gazdája mellől. Dia és férje, barátaik segítségével egész éjjel kereshették, végül a kutyus meglett, a történet happy end-del végződött. Vagyis majdnem. Dia szerette volna ugyanis megosztani az értük aggódó rajongókkal, hogy végre újra magához ölelheti a család kedvencét, de nem várt támadásokkal találta magát szemben...

 

Ki a hibás? 

A sok együtt örülő komment mellett, számonkérő kommentáradat indult útjára lavinaként. Csak úgy záporoznak Diára az önkéntes köztéri kutyasétáltató-jogiképviselők.

"Felelős kutyatartás ott kezdődik, hogy pórázt teszünk a kutyára és csak a zárt kutyafutiban/kertben/téren engedjük el.

– írt az egyikük, de többen írtak csak annyit, hogy póráz.! Mások pedig ennek jogi következményeire is felhívják a posztoló figyelemét.

Az összes kerületi szabályzás, minden leírja, hogy kutyát CSAK pórázon lehet sétáltatni. Közteresek büntethetnek érte. Nekem se végzi el egyik kutya a dolgát pórázon. Ezért mindig elsétálunk egy kutyafutiig. Városi kutyatartás így működik, sajnos.

– szólt hozzá a poszthoz egy kommentelő. Úgy tudjuk, hogy az eset a Városliget környéken történhetett, ezzel a 75-troli is egybevág az útvonala alapján. 

A tíz éves Fíbi (Phoebe) és Dia között nagy az összhang (Fotó: Brehovszki Anita)

Dia azzal védekezik, hogy a kutyája máshogyan nem végzi el a dolgát, csak ha nincs pórázon, ám ezzel csak olajat öntött a tűzre.

Messziről okoskodni…ő (Fibi, a kutya) konkrétan nem végzi el a dolgát pórázon, nem voltam ott vele, a férjem vitte ki, boldogok vagyunk, hogy megvan és egy ilyen szituban vagy, ezt írd vagy szerintem semmit…

– védekezett Dia az ellenszenves kommentelők kereszttüzében... 

Nem végzi el a dolgát pórázon?! Ugye tudod hogy ezzel csak bohócot csinál belőled. Az en kutyáim parancsszóra sz.rnak

 – kapta az ívet továbbra is Dia. A színésznő részben kihátrált a felelősség alól, másrészt elfogadta a jószándékú hozzászólók véleményét, és megoldást szeretne találni a problémára, hogy többször elő ne fordulhasson a szökés. Közben némileg persze beismerve, hogy mostantól erre jobban fog figyelni. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.