tóth gabi
Köllő Babett nagyon rosszul lett, de a lánya miatt is aggódnia kellett.
Köllő Babett szilveszterre érkezett családjával és egy kisebb baráti társasággal Balira, ahol szerettek volna kikapcsolódni. Nos, az álom kiruccanásból, rémálom lett, ugyanis néhány nappal érkezésük után mindannyian sorra lettek rosszul. A Bors megtudta, Babett és kislánya infúziót és vénás injekciókat kaptak, nagy volt az ijedség.
„Egy hosszú és dolgos év után szerettünk volna pihenni egy kicsit, ezért a barátainkkal elutaztunk Balira, hogy ott köszöntsük az újév első napjait. Hát, elárulhatom, nem úgy alakult a szilveszteri buli, ahogy terveztük… Vélhetően egy ottani vírus az egész társaságot ledöntötte a lábáról. Felváltva lettünk rosszul: folyamatosan görcsölt a hasunk és 20 percenként rohantunk a mosdóba. A lányom miatt nagyon aggódtam, mert Milla is beteg lett és nagyon szenvedett. Annyira, hogy szó szerint könyörgött, hogy jöjjön az orvos és adjon neki infúziót, pedig tűfóbiás, retteg a tűtől. Én is nagyon megszenvedtem és teljesen legyengültem. Örökre az agyamba vésődött a kép, ahogy a lányommal egymás mellett fekszünk az ágyban és míg ő infúziót kap én vénásan kapom az injekciókat. Bár nagyon megviselt a betegség minket, az orvosi ellátás nagyon jó és gyors volt” - mondta az édesanya, aki csak a lányát féltette, míg érte a férje aggódott. Főleg, miután annyira legyengült, hogy egyik pillanatról a másikra elvesztette az eszméletét.
„Elájultam a fürdőszobában és nagyon bevertem a fejemet. Andris nagyon megijedt, mert csak egy nagy puffanást hallott, amit nem követett semmi, csak néma csend. Azonnal a segítségemre sietett, és utólag elmondta, hogy miután magamhoz tértem, csak azt kérdezgettem, hogy mi történt. Minden kiesett, de a fejem még később is nagyon fájt az ütéstől. Szerencsére Milla nem látott ájultan a fürdőszobában” - emlékezett vissza a színésznő, aki a történtek ellenére is igyekezett jól érzeni magát.
„Egy hétből két napig voltunk ennyire betegek, de utána sem tudtunk kikapcsolódni rendesen. Gyönyörű helyekre kirándultunk, de még akkor is nagyon gyengék voltunk: fájt a gyomrom és csak pirítóst és rizst ettünk. Végül is mondhatjuk, hogy pihentünk Balin, hiszen sok időt töltöttünk fekve, de ami biztos, hogy nagyon boldogan jöttünk haza és most egy ideig nem igazán szeretnénk elutazni” - fejezte be Köllő Babett, aki már megerősödött és tettre kész.