tóth gabi
Rubint Réka úgy neveli gyerekeit, hogy a lehetőségekkel, amik szembejönnek, élni kell, ha van hozzá kedvük. Lara és Norbika éltek is a lehetőséggel.
Rubint Réka életében már régóta központban van a kamera és a rengeteg rajongó, aki körülveszi őt. Sokan gondolhatják, hogy ezáltal a gyerekeinek is természetes a kamera és a média, még úgy is, hogy a fitneszedző sosem erőltette, hogy szerepeljenek.
A Bors megkereste Rékát, mesélje el, hogy kezdődött a szereplés iránti vágy a gyermekei életében, miként segítette őket, milyen tanácsokat adott nekik, hogy legyenek sikeresek, akárcsak szülei.
„Kicsinek egyáltalán nem volt ilyen vágyuk."
Eljött a korukban az a fázis, amikor kiskamaszok, amikor kerülték a nyilvánosságot.
"Ez 6-7. osztályban jön, amikor még vágyik arra, hogy te vidd az iskolába, de legjobb lenne, ha kiraknád a sarkon. Ehhez tudom hasonlítani. A nyilvánosságok addig, amíg kicsik voltak és automata módon valamilyen családi fotózás volt, jöttek velünk és csinálták” – mesélte Réka, majd hozzátette, amikor elérkeztek abba a korba, hogy el tudták dönteni mit szeretnének, tiszteletben tartotta. Ha megkérték, hogy ne tegyen közzé egy fotót, nem került ki.
Schobert Lara először egy tehetségkutatóban szerepelt, amelyben álarc mögé bújva kellett énekelni, ami nagy segítség volt a fiatal lánynak, ugyanis félve mondott igent a felkérésre.
„Neki ez volt az első ilyen megmérettetése. Tisztán látszott, hogy ő ezt szeretné, kicsi kora óta benne van ebben, de így mégis el tudott bújni egy álarc mögé. Nagyon jót tett neki, hogy úgy tudta megmutatni magát, hogy a belső énjét, a hangját tudta megmutatni és nem látták, valójában ki ő” – mondta Réka, aki vallja, hogy ismert ember gyerekének nem könnyű lenni, ugyanúgy megvan az árnyoldala.
A név és a bélyeg, amit egy ország rád rakott, azt a gyereked akarva akaratlanul hordozza.
Norbika a TV2-n futó Farm VIP műsorban szerepel jelenleg, ahol igazán meg tudja mutatni, milyen a valódi énje, hiszen ilyen körülmények között és ennyi emberrel összezárva nem tudja magát megjátszani az ember. Így is ment a farmra, bizonyítani szeretne az emberek felé.
„Norbika teljesen más típusú gyerek. Nála is volt egy ilyen 'nem akarok a fotón lenni', de nála van egy nagyon erős vágy, hogy megmutassa ki ő. Ő Schobert Norbert, aki hordozza az apja nevét, amire ő nagyon büszke, de úgy akar maga lenni, hogy nem a Schobert Norbertnek a fia. Amikor Norbikát felkérték, egyértelmű igent mondott. Azt mondta, hogy végre meg tudja mutatni az igazi értékeit” – mesélte büszkén az édesanya.
„Őt nagyon bántotta, hogy emberek ismeretlenül ítélnek és ítélkeznek felettük. Minden gyereknek nagyon rosszul esik, amikor a szüleit bántják. Főleg az, amikor kapsz egy értékrendet és a szöges ellentettjét hallod vissza, az a gyerekeknek az igazságérzetét nagyon bántja.”
Az, hogy milyen gyerekeket neveltél, az akkor dől el, amikor kiengeded a fészekből. Egy ilyen műsorban az embernek előjön az igazi énje.
Schobert Lara a Sztárban sztár leszek! online műsorvezetője az idei évadban. A fiatal lány eleinte bátortalan volt, félve mondott igent a felkérésre, ugyanis tartott tőle, hogy elég jó és elég ügyes lesz-e a feladathoz.
„Lara az online műsorvezetésre bátortalanul mondott igent, hiszen méri magát hozzám, amit lát maga körül. Volt benne egy alapvető félelem, hogy jó leszek-e oda, elég leszek-e oda, elég ügyes leszek-e. Én mondtam neki, hogy ahhoz, hogy véleményt tudj mondani, meg kell próbálni.”
Egy rendszert hozott az életébe a műsorvezetés. Kötelessége van, célja van, sikerélménye van.
Réka a következő gondolattal zárta az interjút:
„Én mindig arra tanítom őket, hogy a lehetőség nem kér enni, az jön. Próbáld ki, ha van kedved, mert akkor nem úgy fogsz élni, hogy mi lett volna, ha.”