Létrehozva: 2022.11.22.

Hét évet kért az ügyészség Fekete Dávidra

A több száz millió forintos csalással gyanúsított énekest nyáron helyezte házi őrizetbe a Győri Járásbíróság.

 Közel egy éven át volt előzetes letartóztatásban Fekete Dávid, mielőtt a bíróság úgy döntött, hogy elég, ha házi őrizetben várja meg a tárgyalása végét. A férfi a vádirat szerint 2018-ban, rövid időn belül különböző magánszemélyektől, illetve üzleti partnerektől kért kölcsönöket, melyekből jelentős összegű tartozásokat halmozott fel. Az énekes rendszeres haszonszerzésre törekedve 2017 nyara és 2021. március 2. között 20 alkalommal – 9 esetben folytatólagosan – követett el vagyon elleni és egy esetben közbizalom elleni bűncselekményeket, mintegy 43 354 000 forint értékben, illetve 279 574 213 forint kárt okozva.

A Győri Járásbíróságon november 21-én egy előkészítő üléssel kezdődött meg Fekete ügyének tárgyalássorozata, ahová két ügyvéd és két rendőr kíséretében érkezett. A fegyveresek jelenlétének jó oka volt: ezen az ülésen jelen volt Dávid több károsultja is, akik bizony nem fogadták kitörő örömmel a régi barátot.

Fotó: Bors

Két károsult már az első napon visszavonta a feljelentést

Fekete Dávid ennek ellenére nagyon nyugodtan lépett az érdeklődőkkel és sajtómunkásokkal telezsúfolódott terembe, talán még egy halvány mosoly is megjelent az arcán a nagy felfordulást látva. Látszólag kipihenten, a kezében papírokkal, a lábán nyomkövetővel állt meg a bíró előtt, és még akkor sem látszott rajta idegesség, amikor az ügyész mintegy negyven percen keresztül csak azt sorolta, hogy milyen bűncselekményekkel fogják megvádolni. Az egykori megasztárosra hét év börtönbüntetést és 63 millió forint vagyonelkobzást kért egyébként az ügyészség, ami szintén nem ijesztette meg az énekest, a világ nyugalmával a tekintetében hallgatta, mi történik körülötte.

Fotó: Bors

A kiegyensúlyozottságának több oka is lehet. Egyfelől két nagyon felkészült ügyvéd képviseli őt ebben az ügyben, másfelől már most, az előkészítő tárgyaláson visszalépett két károsult a 21-ből (nem tudni mi okból), vagyis már most enyhébb büntetésre számíthat, mint amire az ülés kezdetén gondolhatott.

Egyébként, ha az énekes a felsorolt 21 vádpontot elismerte volna, akkor legfeljebb az ügyész által megajánlott 7 év büntetést kaphatna. Dávid azonban semmit sem ismert el, így, ha valóban bűnösnek tartaná őt a későbbiek során a bíróság, elvileg 5-től 15 évig tartó szabadságvesztést kaphatna.

Kikerekedett a házi koszttól

Az énekes életében történt pozitív változások a külsején is meglátszanak. Dávid közel egy évig volt előzetesben, amíg folyt ellene az adatgyűjtés, annak végeztével a bíróság házi őrizetbe helyezte, a hírek szerint az édesanyjánál húzza most meg magát. A nyugodt körülmények és a hazai koszt a külsejére is hatással van, az utolsó nyilvános megjelenése óta szemmel láthatóan kikerekedett, egy kis pocakot eresztett. Emlékezhetünk rá, a Megasztárban súlyfölösleg nélkül énekelt hajdan, de most, amikor leült, nem gombolta ki a zakóját, és jól láthatóan feszült rajta a ruhadarab.

„Azt a pénzt soha nem látom már”

Szerettük volna a tárgyalás után Fekete Dávidot meginterjúvolni, ahol nem csak arról faggattuk volna, hogy mit gondol az ellene folyó perről, illetve hogy minek köszönhető, hogy felszedett egy pár kilót, de az ügyvédei tanácsára nem kívánt nyilatkozni, inkább sietősen távozott a bíróságról. A két fegyveres rendőr egyébként az utcára is kikísérte, egészen az autójáig. Ennek köszönhetően gond nélkül elsétálhatott (többek között) azelőtt a férfi előtt is, aki egykor a barátjának hitte az énekest, és akinek 50 millió forinttal tartozik Fekete Dávid.

"Azt a pénzt szerintem soha nem látom már" 

– dünnyögte csalódottan, az orra alatt a nagydarab férfi, majd ő is útnak eredt. Legközelebb 2023. február első hetében nézhetnek egymás szemébe, akkor kezdődik a tárgyalássorozat, ahol az előzetes hírek szerint legalább 18-20 tanút hallgat majd meg a bíróság.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

hirtv.hu

Megfenyegették a HírTV stábját Monfalconéban + videó

ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondoltad volna: ilyen ajándékokat kapott Schobert Norbi a családjától!

SZTÁRDZSÚSZ

Nagy Ő Virág megmutatta a pasiknak, hol a helyük

SZTÁRDZSÚSZ

Horváth Éva választás elé állította az embereket, lehetetlen dönteni