Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2022.11.17.

Éjjel már csak virslit eszik: Kis Grófo komoly fogyókúrába kezdett

Egy régi fotója döbbentette rá arra, hogy változtatnia kell.

Szerző Doris

Bár Kis Grófo imádja a krumplit és a rántott húst, ezektől most januárig mindenképp el kell köszönnie. A Bulibáró ugyanis a fejébe vette, hogy januárig mindenképp lead 10 kilót, és bár sokan megszegik ezeket a fogadalmakat, az ő akaratereje erősebb, mint valaha!

Fotó: Facebook

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a tény, hogy amikor elértük telefonon, akkor is épp teljes kiőrlésű tésztát evett egy étteremben, natúr csirkével.

"Azt mondták, a sikeres fogyókúra 70 százalékban az étkezésen múlik, és ezt már én is észrevettem. Egy hete még bizony 92 kilót mutatott alattam a mérleg, most már csak 89,5-et, szóval beindult a fogyás! Ennek persze ára van, este 6 után már semmit nem eszem, de olyan is van, hogy délután 4-5 körül falatozom utoljára. Ez persze a kislányomat nem igazán gátolja meg, hogy este 10-kor jóízűen megegyen mellettem egy pizzát, de én erős vagyok, kibírom" - mondta a magyar mulatóskirály, aki a rengeteg fellépés miatt néha éjjel ér csak haza.

Felmerült bennünk a kérdés, mi történik, ha éjnek idején éhezik meg?

"Egyébként is rászoktam a vízivásra, naponta legalább 2-2,5 liter lecsúszik, ez korábban nem volt jellemző. Ha éjszaka tör rám az éhség, még több vizet iszom, valamint bekapok 1-2 virslit, csak úgy magában. Szinte 0 gramm szánhidrát van benne, szóval bármikor mehet. Eddig nem nagyon figyeltem arra, melyik étel mennyi kalóriát vagy szénhidrátot tartalmaz, most meg állandóan ezeket nézegetem. Természetesen igyekszem egészséges keretek között tartani a fogyókúrám, de a kenyér és a cukros üdítő jelenleg kizárva. Zöldség viszont jöhet bármennyi" - mesélte Kis Grófo, akit egyébként egy 4-5 évvel ezelőtt készült fotója döbbentett rá arra, hogy bizony felszaladt rá pár kiló.

 

Szerző Doris

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Kiadták a veszélyjelzést: a fél ország figyelmeztetést kapott, de lesz itt még más is!

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel