Létrehozva: 2022.10.26.

Életveszélybe került Fásy Ádám, ez történt vele

Borzasztó órákat élt át Fásy Ádám, akinek elveszett a repülőtéren a bőröndje. Műtétje után minden nap be kell venni a gyógyszerét vagy komoly baja lehet.

Szerző Ripost

Hatalmas volt a pánik, életmentő gyógyszereivel együtt veszett el Fásy Ádám bőröndje az egyiptomi repülőtéren. Szívműtéte óta rendszeresen szednie kell a pirulákat, egy nap kihagyás is súlyos következményekkel járhat. 

Fotó: TV2

A hazai szépségversenyek atyja a Miss Intercontinental döntőjére utazott az afrikai országba, megérkezésekor pedig hiába várta a csomagját… Ráadásul, amikor odament az illetékes pulthoz, hogy jelezze a problémát épp bezárták. 

„Egy óra múlva egy embert sikerült elkapni és akkor mondtuk neki, hogy milyen probléma van. Benne van a gyógyszer ez egy probléma, én szívbeteg vagyok. A gyógyszert be kell venni, a bőrönd nem érkezett meg, senki nem áll velünk szóba” – mesélte a drámai pillanatokról Fásy Ádám. 

Ám a híresség még ekkor sem nyugodhatott meg, ugyanis az afrikai országban nem úgy mentek a dolgok, ahogy azt megszokta. Nem kapott egy hivatalos papírt a táskája elvesztéséről, helyette, kézzel írtak jegyzőkönyvet és telefonszámot cseréltek. 

Hajnal két órakor csörrent meg Fásy telefonja, és közölték vele a jó hírt: meglett a bőröndje. 

 

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Oroszország óriási csapást mért az ukrán infrastruktúrára, Ukrajna több fontos helyről is kivonul

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Egyetlen szó miatt páros lábbal szálltak bele Berki Mazsiba

SZTÁRDZSÚSZ

"Az érettségi a minimum" – Kőgazdag Metta leleplezte a tanulmányait

SZTÁRDZSÚSZ

Félhetnek Schmuck Andor randipartnerei: elkészült a politikus leleplező könyve

SZTÁRDZSÚSZ

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra