RETRO RÁDIÓ

Óriási bejelentés: Erre készül Pécsi Ildikó fogadott fia

Óriási bejelentés: Erre készül Pécsi Ildikó fogadott fia
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2022. 07. 24. 08:40

Vajon mit szólna ehhez a 2020 decemberében elhunyt színésznő?

Kemény fába vágta a fejszéjét L. Péterfi Csaba, aki éveken át volt Pécsi Ildikó fogadott fia és legfőbb bizalmasa, arra pedig különösen büszke lehet, hogy a néhai legendás színésznő tanítványának mondhatja magát.

Fotó: L. Péterfi Csaba

Aki Gödöllőre látogatott, már eddig is láthatta Péterfi Csabát, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő fogadott fiát, hiszen amatőr színészként számtalan darabban szerepelt már, de most egy felkérésnek köszönhetően Budapesten lép színpadra. A Spirit Színház felkérésére a Főnök a pácban darabban játssza a pszichiáter szerepét.

"Perjés János, a Spirit Színház vezetője pár nappal ezelőtt hívott fel és kérdezte meg, hogy lenne-e kedvem egy szerep erejéig csatlakozni hozzájuk. Kis hezitálás után igent mondtam, bár akkor még nem tudtam, hogy az egyik főszerepet osztja rám János a darabban. Igaz, elég zsúfoltak a napjaim, hiszen jelenleg Keleti Évával készülünk a Párban című kiállítás megnyitójára, valamint a Pécsi Ildikó Színtársulattal a novemberben bemutatandó Tartuffe próbái is zajlanak, amit nem csak rendezek, hanem agy kisebb szerepben is játszom, de miután igent mondtam, így már nem léptem vissza. Az idő azonban igen szűkös, miután augusztus 10-én és 11-én lesz látható a darab. A légkör is családiasnak mondható, hiszen a pinceszínházban maximum 35-40 fő fér el" - nyilatkozta a Ripost-nak a L. Péterfi Csaba.

A próbák augusztus elején kezdődnek, Csabának pedig énekelnie is kell majd.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.