tóth gabi
Weisz Fanni idén január végén szakított kedvesével, Bókay Gergővel, akivel másfél évig alkotott egy párt. Szomorkodás helyett ő viszont úgy döntött, hogy lelkileg megerősödik és végre megvalósítja önmagát. Rengeteg terve van!
Rendkívül mozgalmas nyár elé néz Weisz Fanni, aki ugyan közel öt hónapja a szingli nők táborát erősíti, de köszöni szépen, így is remekül elvan. Sőt! 29 évesen végre abba az életszakaszba lépett, amikor valóban készen áll arra, hogy megvalósítsa önmagát, és nincs szüksége arra, hogy ebben egy férfi támogassa.
„Néhány évvel ezelőtt még nem igazán foglalkoztam magammal, nemrég viszont úgy éreztem, bele kell vetnem magam a munkába. Abba a munkába, amit igazán szeretek. Magamra figyelek, magamra koncentrálok, és most valóban meg szeretném valósítani mindazt, amire mindig is vágytam. Szeretnék újra foglalkozni az esélyegyenlőséggel, és szeretnék egy saját táskamárkát is létrehozni. Az általam tervezett táskákon is megjelenne az esélyegyenlőség, jelnyelvi motívumok formájában” – kezdte a Ripost-nak Fanni, aki lelkileg is nagyon kiegyensúlyozottnak érzi magát, és számos utazást tervez a nyárra. Leginkább családdal és a barátokkal.
„Megyünk majd Ciprusra a családdal, Görögországba pedig a barátaimmal utazom egy kis könnyed vakációra. Egy kempingezés, túrázás is tervben van, de az a folyamatos munkák miatt egyelőre állandóan csúszik. Nagyon remélem, hogy sort tudunk rá keríteni” – mesélte mosolyogva a modell, akinek egyből megváltozott az arckifejezése, amikor a férfiakról, egy esetleges románcról kezdtük el faggatni.
„Nem szeretnék férfiakról beszélni, most nem ez a legfontosabb téma az életemben, hanem önmagam. Udvarlókból persze akad bőven, de most nem ez a prioritás az életemben” – szögezte le határozottan Fanni.