tóth gabi
A mindig empatikus politikus új akciót hirdetett.
Boldog óra - ezt a nevet kapta a mindig empatikus és romantikus Schmuck Andor új akciója, amelynek lényege, hogy a politikus valóra váltja a szépkoúrak eddig beteljesületlen álmait, vágyait.
No de hogy is kell mindezt elképzelni?
Az ötlet egyszerű és nagyszerű! Azoknak a 65 év felettieknek, akiknek a bakancslistáján még szerepel néhány kipipálatlan tétel, mindössze egy emailt kell írniuk a Tisztelet Társaságának, amelyben leírják, hogy mi az eddig beteljesületlen vágyuk. Természetesen vannak határok, szabályok azzal kapcsolatban, hogy miket kérhetnek, de ha ezeket betartják, akkor szabad a pálya!
"Ezek nem anyagi jellegű kívánságok, inkább olyan élményeket szeretnénk megvalósítani, amiket sosem felejtenek el. Például ha szeretne találkozni egy híres emberrel, akkor azt megszervezzük neki, ha nem ült még repülőn, akkor azt is elintézzük, a lényeg, hogy legyen az illetőnek egy boldog órája. Már befutott néhány kívánság, ami közül a legmókásabb szerintem az, hogy valaki be akar lesni a legismertebb gyorsétteremlánc konyhájába, hogy lássa, hogy is készülnek a sajtburgerek. Egy másik szépkorú pedig a Nemzeti Színház színpadára szeretne felállni. Ezt is teljesítjük" - mesélte a Ripost-nak Schmuck, aki körülbelül úgy érezheti most magát, mint Dzsini az Aladdinból.