Létrehozva: 2022.06.10.

Gyerekként hozott komoly döntést Eke Angéla

Gyerekkora óta kiemelten fontos a környezetvédelem Eke Angéla számára. A színésznő hamarosan a Duna-part Fesztre látogat, ami a helyszín és a mondanivaló miatt is közel áll hozzá.

Szerző Ripost

Hazánkban eddig soha nem látott, környezettudatos könnyűzenei fesztivállal várják idén nyáron először a zene és a csodálatos zöld, vízparti környezet szerelmeseit Ráckevén. Részben napelemmel üzemelő étkezőkocsik és telefontöltő állomás, no plastic backstage, ökolábnyom csökkentés és faültetés minden 100 eladott napijegy után a környező településeken - csak néhány a Duna-Part Feszt vállalásai közül, amelyeket a szervezők és a fellépők is örömmel támogatnak. A Duna-part Feszt július 28-tól július 30-ig tart, Ráckevén, a Savoyai-kastély parkjában.

 

Fontos számára a környezetvédelem

Eke Angéla nagy örömmel vállalta, hogy a fesztivál nagykövete legyen, többek között azért is, mert szíve egyik csücske a Duna, hiszen a folyó partján nőtt fel, ráadásul gyermekkora óta kiemelten fontos számára a környezetvédelem.

„Gyermekkoromból hoztam magammal ezt a szemléletmódot. Akkoriban nem engedhettük meg magunknak a pazarlást vagy éppen a költekezést. Ezen időszak tanulságai mélyen belém ivódtak. Rengeteg időt töltöttem a természetben, és már korán szoros kapcsolatba kerültem vele, mivel a környéken nem igazán voltak más gyerekek, így a házunk feletti gyümölcsösben találtam meg a játékteremet” – árulta el a Metropolnak Eke Angéla.

 

Nem vásárol feleslegesen

A színésznő igyekszik minél empatikusabban élni a világban, ezen tulajdonsága a szakmájából adódóan is erős, hiszen az emberek tanulmányozása nélkül nem tudna kellőképpen belehelyezkedni egy-egy szerepbe. A környezettudatossága arra is kiterjed, hogy igyekszik kerülni az úgynevezett impulzusvásárlást, amikor olyasvalamit vesz meg az ember, amire nincs is igazán szüksége.

„Nem csupán az emberekkel és az állatokkal, hanem a bolygónkkal is szemben is próbálok együttérző lenni. Hiszek a harmóniában, nem gondolom, hogy lehet kizárólag tudatosan élni a hétköznapokban, legyen szó a műanyagok teljes kiiktatásáról, vagy akár a fast fashion ruhadarabokról. Azt tartom szem előtt, hogy például feleslegesen ne vásároljunk, mert nagyon gyakran csak impulzusok hajtanak minket, és csak azért veszünk meg valamit, mert olcsó, és nem azért, mert valóban szükséges. Sokszor kérdezik tőlem, hogy mit tanácsolok azoknak, akik egyik napról a másikra szeretnének tudatosabban, fenntarthatóbban élni. Úgy gondolom, hogy a legfontosabb elv, hogy ez drasztikus lépésekkel nem működik, én mindenképpen a fokozatosságban hiszek. Mindenki találja meg azokat a szempontokat, amelyeken keresztül el tud indulni egy tudatosabb úton.”

 

Vigyázni kell a bolygónkra

Angéla pozitív szemléletű, életvidám ember, így általában elkerüli a klímaszorongás, de azért az ő fejében is rendszerint megfordul, hogy mi vár a jövőben a bolygónkra.

„Nem szorongok, mert azt gondolom, hogy azért élünk ezen a csodálatos bolygón, hogy meglássuk benne a szépet és szeressük egymást. Alapvetően arra törekszünk mindannyian, hogy boldogságban éljünk, a fenntarthatóság témája viszont gyakran együtt jár egyfajta klímaszorongással is. A bolygónk állapota sajnos tényszerű, így kár azon szorongani, amin már nem változtathatunk, inkább arra kell koncentrálnunk, hogy felvegyük azt a reményteli és motiváló habitust, amivel segíthetünk visszafordítani mindazt, ami felé haladunk.”

 

Nagyon várja a Duna-part Fesztet

Váci születésű lányként a Dunapart Angéla gyerekkorának ikonikus helyszíne. A vízparti élmények során örökre beléivódott a környék kivételes hangulata, a különleges miliő pedig mindig visszacsábítja.

„Ennek szellemiségét máig magamban hordozom, így nyaranta a szabadtéri koncertek és a családias hangulatú rendezvények nálam előnyt élveznek. Éppen ezt a közeget teremti meg a Duna-part Feszt is, ahol ráadásul úgy szórakozhatunk, hogy közben a bolygónk jövőjét is szem előtt tartjuk” – fogalmazott a népszerű színésznő.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott