Létrehozva: 2022.06.28.

A magyar énekesnő őszintén vallott nehéz időszakáról

A Bestiák egykori tagja, Miss Bee őszintén beszélt arról az időszakról, mikor saját bevallása szerint nem szerette magát.

Szerző Ripost

Somorjai Ilona, művésznevén Miss Bee több, mint 20 éve a Bestiák együttes tagjaként robbant be a köztudatba. A reggel túl messze van című slágerüket a mai napig örömmel hallgatják a rajongóik. Az eredeti formáció ugyan feloszlott, de Miss Bee új tagokkal újraélesztette a lányegyüttest.

Fotó: Máté Krisztián

„Hála a Jóistennek, jól fogadnak minket a rajongók és nagy szeretettel várnak” – kezdte a Metropolnak Miss Bee, aki a mai napig koncertezik együttesével. Előadásukban a '90-es évek retro slágereit elevenítik fel a Bestiák legismertebb slágerei mellett, de olyan előadók műveiből válogatnak, mint például a Beatles.

„A retro én vagyok"

Az énekesnő nemrég töltötte be a 46. életévét és még mindig bombaformában van.

„Azt szoktam poénból mondani, hogy jól áll nekem a távolság, a retró ugyanis én vagyok. Össze szoktunk öltözni a lányokkal, messziről teljesen úgy néz ki, mintha olyasforma lennék, mint ők. Nyilván közelebbről már látszanak a szarkalábak” – vallotta be az énekesnő, aki hozzátette, hogy folyamatosan dolgozik a lelkén és úgy érzi, kezd révbe érni.

Fontos a stresszmentes élet és a tudatosság

„Régen nem szerettem magamat” – vallotta be Miss Bee, aki akkoriban úgy érezte, hogy nem elég nőies a szerephez, amit ráosztottak. „Tudtam, hogy kívülről iszonyatosan úgy tűnök, mintha nő lennék, de közben belül nem érzek semmit. Ezért 2006-tól folyamatosan dolgoztam a lelkemen, és más emberekkel is foglalkoztam, hogy kicsit az önismeretüket segítsem és építsem az önszeretetüket” – árulta el Miss Bee, aki hozzátette, hogy a közeljövőben komolyabban szeretne foglalkozni az emberek megsegítésével. 

Fotó: Bors

„Nekem az önszeretettel kapcsolatban kihívásokkal teli életutam van, de nem vagyok ezzel egyedül. Azt gondolom, hogy nagyon sokat számít a stresszmentes élet, a nyugalom és a tudatosság. Ezek mellett kell némi kondíció is, érdemes az étrendre is odafigyelni” – tanácsolja.

„Merjünk élni és ne félni"

Somorjai Ilona saját tapasztalati alapján tanácsot adott a mindennapi élettel kapcsolatban.

„Az élet értelme nem a félelem, hanem az, hogy merjünk élni. Nyilván ehhez nagyon jó út az önismeret, ami mellett fontos, hogy kioldjuk az olyan fajta érzelmi mintázatainkat, amik gátolnak abban, hogy lazák legyünk, és ne feszüljünk rá mindenre. Merjünk élni és ne félni” – tanácsolta az énekesnő, aki elmondta, hogy próbál minden élethelyzethez rugalmasan hozzáállni és nem törődni a negatív társadalmi beidegződésekkel. „Ha voltak is elég nehéz korszakok, nem adtam fel. Most már azért elmondhatom, hogy jól vagyok” – tette hozzá.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott