SZTÁRDZSÚSZ

Szerző rp

2 hónapja

Rubint Rella: Nem vagyok híve a koplalásnak

Fitneszversenyt nyert és napokon belül kimondja a boldogító igent élete szerelmének. Rubint Rella boldogabb, mint valaha, ráadásul a saját korlátait is megugrotta.

Szerző rp

Életének eddigi talán legizgalmasabb szakaszát éli Rubint Rella. A fitneszedző nemrégiben testépítő-versenyeken járt, ahol két arany, két ezüst és egy bronzérmet nyert. Rella nem tagadja, hogy embert próbáló időszak áll mögötte, hiszen a felkészülés miatt nemcsak a tanulmányaiban és a magánéletében kellett határvonalakat húznia, de fizikailag is sok lemondással jártak az utóbbi hónapok.

Keményen készült

"Egyáltalán nem számítottam arra, hogy a versenyeken bármilyen helyezést is elérek, hiszen csak januárban kezdtem el komolyan felkészülni. A megmérettetésen rengeteg olyan lány volt, akik évek óta erre készültek, így különösen sokat jelentett számomra az elismerés" – kezdte a Metropolnak Rubint Rella. "Sok lemondással járt az utóbbi időszak; mindig odafigyeltem arra, hogy mikor, mit és mennyit eszem, de az elmúlt hónapokban kizártam minden olyan ételt az életemből, amik nem mondhatóak egészségesnek. A vőlegényem, Soma sokszor mondta is, hogy nagyon várja már, hogy visszakapja a mosolygós Rellát, aki bűntudat nélkül megeszik vasárnap egy tál babgulyást és rántott húst" – fogalmazott mosolyogva a fitneszedző.

A koplalást senkinek nem ajánlja

Rella nemcsak fitneszedzőként sikeres, de a táplálkozáshoz is ért: élelmiszermérnök alapdiplomája mellett jelenleg is mesterképzésen végzi a táplálkozástudományi szakember képzést, aminek köszönhetően valós információkkal segíti a követőit és a hozzá forduló fogyni, formálódni vágyókat.

Nem vagyok híve a koplalásnak és annak, hogy az ember mindent megvonjon magától, ami finom. Nagyon szeretem az ízes, finom ételeket. Szerintem egy egészséges ember mindent fogyaszthat, amit megkíván, a hangsúly a mértéken van. Például én is szívesen eszem vasárnap mindenféle finomságot, amikor összeül a nagycsalád, de a hét többi napján odafigyelek arra, hogy egészségesen étkezzek.

Fotó: Metropol

Napokon belül férjhez megy

Rella tanulmányait, a versenyekre való felkészülését és magánéletét nehéz volt összehangolni, de alapos tervezéssel sikerült. Május végén pedig élete legfontosabb esküjét teszi: kimondja az igent Novothny Soma labdarúgónak, akivel 2018 óta alkotnak egy párt. Rella hűséges és rugalmas társ, hiszen korábban Dél-Koreába követte a kedvesét, egy ideje pedig Cipruson élnek, mert Soma az ottani Anórthoszi Ammohósztu csapat játékosa lett.

"Nem volt könnyű jól logisztikázni az utóbbi hónapokban, főleg, mivel külföldről jártam rendszeresen haza. Tulajdonképpen az esküvő időpontjával kapcsolatban sem voltunk sokáig biztosak, mert Soma sportoló életmódja eléggé kiszámíthatatlan, de idén sikerült megterveznünk a nagy napot. A ruhámat már nagyjából két éve megtaláltam, épp csak az időpont volt kétséges. Még így, esküvőszervező segítségével is sokszor éreztem azt, hogy ez túl nehéz, de gondolom, sok menyasszony van ezzel így. Somára szerencsére bármiben számíthatok, ha szervezésről van szó, így sokszor ő volt az, aki elintézett néhány tennivalót. Most már csak az utolsó simítások vannak hátra, mi pedig alig várjuk, hogy megünnepelhessük a szerelmünket a hozzánk közel állókkal – immár aggodalmak nélkül."

Elégedetten mondja ki a boldogító igent

Rella gyakorlatilag összekötötte a kellemeset a hasznossal: jóllehet, korábban is kifogástalan volt az alakja, a versenyfelkészülés miatt úgy állhat oltár elé, hogy nem lesz benne a menyasszonyok izgalma, hiszen most tökéletesen elégedett magával. "Ha nem nyertem volna semmilyen díjat, az sem zavarna, mert egy olyan akadályt tudtam megugrani, amit saját magam elé állítottam. Nemrégiben voltam egy fotózáson, ahol tényleg el tudtam engedni magamat, és teljesen elégedett lehettem a teljesítményemmel és az alakommal."

Csodás lánybúcsú

Rella néhány napra elfelejthette minden kötelességét, hiszen az édesanyja, a nagynénje, Rubint Réka, a húga és a barátnői meglepték őt egy felejthetetlen lánybúcsúval.

Azon a hétvégén teljesen átadhattam magam a boldog várakozásnak. Már számolom vissza a napokat, míg Soma felesége lehetek, nagyon várom az esküvőt.

Szerző rp

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális autóbalesetet szenvedett a magyar YouTube-sztár: fejre állt, elájult

origo.hu

Kiderült, mivel foglalkozik a börtönben az RTL bukott sztárja, Aurelio

metropol.hu

Álló mellbimbóval, bugyi nélkül terpesztett a szőke bombázó

vg.hu

A horvát euró egy egész szektort csődbe ránthat

ripost.hu

18 megyére adtak ki riasztást, így indul a hét

hirtv.hu

Vérfagyasztó tragédia: elnyelt a Tisza egy 65 éves horgászt, aki csak megmártózni akart

magyarnemzet.hu

Egy holland férfi megvett egy magyar falut, idén már fesztivált szervez benne + videó

mindmegette.hu

9 megfizethető helyettesítő drága összetevők helyett

ripost.hu

Se bugyi, se más, meztelenül mutatta meg ringó melleit a teraszon levetkőző álomnő

borsonline.hu

Teszteld le, hogy okosabb vagy-e, mint egy kisiskolás!

nemzetisport.hu

Exkluzív dokumentumfilm-sorozatot forgatott Szalai Attiláról a BioTechUSA (x)

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Hatvan éve hunyt el Marilyn Monroe - rejtélyes részletek a díva tragikus haláláról

SZTÁRDZSÚSZ

Szexvideót küldtek Emiliónak, Tina csúnya bosszút állt

SZTÁRDZSÚSZ

"Tönkreteszlek, kicsinállak" - Durva fenyegetések keserítik meg Balázs Klári életét

SZTÁRDZSÚSZ

Meglepő dolog történt a magyar énekesnő lányának keresztelőjén

SZTÁRDZSÚSZ

Egyre többet mutatnak: Újabb cuki fotó Nádai Anikó kisfiáról

SZTÁRDZSÚSZ

Megható, így köszöntötte gyönyörű lányát Kiszel Tünde - Fotó

SZTÁRDZSÚSZ

Így ünnepelte a születésnapját Berki Mazsi a férje nélkül

SZTÁRDZSÚSZ

Horváth Éva hatalmas kamuról rántotta le a leplet