Létrehozva: 2022.05.11.

Óriási bejelentést tett Pécsi Ildikó fogadott fia

Újabb nagy dobásra készül!

Szerző Doris

A legendás fotóművész, Keleti Éva tavaly augusztusban töltötte be a kilencvenedik életévét, de egyáltalán nem gondolkodik a visszavonuláson. Igaz, erre lehetőséget sem ad neki L. Péterfi Csaba, Pécsi Ildikó fogadott fia ugyanis újabb kiállítást szervez!

Fotó: Facebook

"Évával tavaly hozott össze a sors, amikor Pécsi Ildikó halála után egy kiállítást álmodtam meg azokból az ikonikus fotókból, amiket ő készített még a 60-as évek végén Ildikóról.  Az a humoros, hogy eleinte nagyon tartottam tőle, hiszen ő mégiscsak a "keletiéva", hetekig fel se mertem hívni, majd amikor erőt vettem magamon, utána is úgy dolgoztam, mint egy kiskatona, hogy megfeleljek az elvárásainak. Mostanra pedig oda jutottunk, hogy hetente többször is beszélünk, illetve találkozunk. A 91. születésnapjára szerettem volna egy kiállítást szervezni a képeiből, de az az igazság, hogy nem azt, amit már majd mindenki látott. Így jött az ötlet egy új témára, a címe Párban és a koncepció pedig híres párok, akik lehetnek szerelmesek, jó barátok, családtagok, színpadi játszótársak, de akár házi kedvencek is" - kezdte a Ripost-nak Csaba, hozzátéve, hogy a kiállítás augusztusban nyílik majd.

Fotó: Facebook

"Jó látni, hogy Éva nagyon aktív és együtt szervezzük le a fotózást az ismert művészekkel, akik között lesznek régi kedves barátok, kollégák, de az új generáció is megjelenik már. Elképesztő Éva munkabírása, energiája. Ha valakit felhívok és bemondom a nevét, illetve hogy miért hívom szinte mindenkinek megváltozik a hangja. Szerintem egyébként Éva valami jótündér titokban. Vagy lehet, nem is titokban. A kiállításon  lesznek olyan fotók is, amik Éva archívumából kerültek elő és eddig például soha senki nem látta, hiába készült majd 60 éve a kép" - ecsetelte a férfi, akit nemrég hírbe hoztak az Exatlon dögös versenyzőjével, Ujvári Izával.


 

Szerző Doris

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott