tóth gabi
A Facebook-oldalukon jelentették be, hogy megbetegedtek.
A Korda házaspár a hivatalos Facebook-oldalán tudatta, a vasárnapi mosonmagyaróvári koncertjüket el kell halasztani.
A bejegyzést Balázs Klári írta, s bár ott nem részletezte az okokat, a Bors érdeklődésére elárulta: sajnos egészségügyi problémáik adódtak.
"Gyuri betegedett le először, de én is elkaptam tőle. Neki súlyosabb az állapota, antibiotikumot kell szednie, szerencsére nekem nem volt rá szükség. Én két napig voltam lázas, de hála istennek már lement, viszont a férjemnek még mindig hőemelkedése van – kezdte a Borsnak Klárika, aki úgy döntött, hogy lemondja a május elsejére tervezett fellépésüket.
" Nem akartam kockáztatni, konzultáltam az orvosunkkal, hiszen sok előadásunk lesz a közeljövőben, és Gyurinak teljesen meg kell gyógyulnia. Nyolcvanhárom évesen nem tehetem ki annak, hogy gyengén álljon színpadra. Már ma egy hete tart, ami egy vírusos influenzánál végül is nem számít hosszú időnek. Mind a ketten voltunk koronavírusosak, de ki merem jelenteni, hogy ez most rosszabb. Én nem kapok az orromon levegőt, Gyuriról nem beszélve, mert neki erősen a mellkasára és a torkára húzódott – mesélte az énekesnő.
" Minél idősebb az ember, annál veszélyesebb egy ilyen betegség. Viszont nekünk nagyon jó orvosaink vannak, jó kezekben vagyunk. A legfontosabb az egészség, semmi más nem számít, Gyurira meg különösen vigyáznom kell! Átvállalnám helyette, ha tehetném, mert a szívem vérzik érte. Most még rohanok a gyógyszertárba, hogy mielőbb felépüljünk – fűzte hozzá Balázs Klári.