tóth gabi
Adrián kevesebb, mint 4 hónap leforgása alatt 27 kilótól szabadult meg.
Alig lehet ráismerni Zámbó Jimmy legkisebb fiára, Adriánnak ugyanis mára a komplett ruhatárát le kellett cserélnie! Kevesebb mint 4 hónap leforgása alatt 27 kilótól szabadult meg, ami elképesztő teljesítmény, még akkor is, ha az apropója egy szomorú és lelkileg roppant megterhelő esemény, nevezetesen az, hogy Adrián szakított a barátnőjével, és egyáltalán nem volt kedve enni, egy falat sem ment le a torkán.
"Gyakorlatilag a szakításomból merítettem a motivációt. Persze könnyű valamibe egy nagy impulzustól vezérelve fejest ugrani, de megtartani ezt a motivációt a mindennapokban már sokkal nehezebb. Ha a számokat nézzük, akkor nem egészen négy hónap leforgása alatt huszonhét kilót fogytam, amivel elégedett vagyok, bár most jóval nehezebben indult be a dolog, mint a korábbi nagy fogyásomnál. Az étkezésre nagyon odafigyelek, az a taktikám, hogy naponta többször eszem keveset, hosszú távon ugyanis abszolút ez válik be. A gyümölcsöket is kerülöm, helyette inkább zöldségeket fogyasztok, és alkoholt sem iszom" - kezdte a Ripost-nak Adrián, aki azt tanácsolja minden igazán fogyni vágyónak, hogy ne nézzen a pohár fenekére.
A legfiatalabb Zámbó-fiú természetesen az edzést is roppant komolyan veszi, hetente ötször izzad az edzőteremben, és már azon is komolyan elgondolkodott, hogy felfogad egy személyi edzőt.
"Biztos, hogy egy edző segítségével még hatékonyabban menne a fogyás, de ez egy bizalmi kérdés, egyáltalán nem mindegy, hogy kire bízza rá magát az ember. Az viszont vitathatatlan, hogy a mozgás bármilyen típusa csodát tesz az emberrel. Én jelenleg sem vagyok túl jól lelkileg, valamennyire még mindig a szakítás hatása alatt állok, de dolgozom magamon. Az edzés pedig egy terápia" - jelentette ki Adrián, aki még húsz kilótól szeretne megszabadulni.