5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Kóbor János gyönyörű és tehetséges lányáért már ezrek rajonganak

KÓBOR János
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 04. 12. 18:30

Lénára büszke lenne az apukája!

Kóbor János biztosan büszke lenne lányára, Lénára, aki ugyan még csak 15 éves, már most ezrek rajonganak érte. A fiatal nemcsak gyönyörű, de nagyon tehetséges is, így nem meglepő, hogy nagy népszerűségnek örvend. Mint az köztudott, Kóbor Jánoshoz hasonlóan Lénát is vonzza a színpad. Bár szép hangja van, ő inkább táncolni szeretne.

Örülök, hogy a tánc mellett döntött, mert szép mozgáskultúrája lesz

– mondta korábban a Borsnak Kóbor János.

Léna hetekkel ezelőtt hozta létre a saját TikTok-oldalát, ahol megmutatta a tehetségét - figyelt fel rá a Bors

A lány videói már most több ezres megtekintésnél jár. Sőt, az alábbi felvételt csupán pár nap leforgása alatt már több mint 20 ezren nézték meg:

Legutóbb pedig Michael Jackson egyik legnépszerűbb száma, a Bad című sláger mozgatta meg:

A család korábbi elmondása szerint Léna táncművész szeretne lenni, amihez – a látottak alapján – minden tehetsége meg is van, ráadásul lesüt róla, hogy imádja csinálni.


 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.