tóth gabi
Az állatvédőknek végül sikerült meggyőzniük a netes hírességet, hogy az állatoknak jobb helyük lesz náluk.
Majd egy éve került különböző állatvédő szervezetek látókörébe az azóta már hírességé vált Varga Irén, miután több lakossági bejelentést is kaptak Piliscsévről, hogy két kutya sínylődik láncra verve a kertjében. Akkoriban a Sportolók az Állatkínzók Ellen csoport aktivistái ki is mentek a romos tanyára és ígéretet kaptak Irénkétől és a férjétől, hogy javítanak a körülményeken, illetve az egyik kutyát visszaadják az eredeti gazdájának.
A Ripost egy héttel ezelőtt ugyanakkor azt tapasztalta, hogy a szerencsétlen állatok továbbra is láncra kötve élnek, ráadásul a szomszédok elmondták, nagyon ritkán látják Irénkééket, így azt sem tudják, ki gondozza a jobb sorsra érdemes blökiket. Cikkünk nyomán a Szurkolók az Állatokért Gerecse és környékén működő alszervezete úgy döntött, hogy lépnek és szombaton az egyik tagjuk fel is mérte, hogyan is él az említett két kutya. Hogy mi is történt a látogatás óta, arról az alapítvány kurátora és egyben vezetője, Scherman Roland beszélt lapunknak.
"A mi szervezetünk három hónapja követi nyomon a hölgynél uralkodó, mondhatni áldatlan kutyatartási állapotokat. Azóta tudunk arról, hogy a kertben élő két kutya vagy láncon van tartva, vagy a település utcáin kóborolnak. Ezzel egy időben szereztünk tudomást arról, hogy más szervezetek és civilek is próbáltak már beavatkozni, de eddig falakba ütköztek, mivel Irénke és a férje nem mondtak le az állatokról, és olyan ígéreteket tettek, melyeket végül nem tartottak be" - kezdte az alapítvány vezetője.
"Szombaton aztán betelt a pohár és a Ripost cikke nyomán az egyik tagunk meglátogatta Varga Irént és gondnokát, aki egyben a férje is. Otthon is találta őket, és ígéretet kapott arra, hogy délután aláírják a papírokat és mindkét kutyát a gondozásunkba vehetjük. Később fel is hívtuk őket telefonon, de úgy tűnt, meggondolták magukat, ugyanis azt a választ kaptuk, hogy aznap már nem lesznek otthon és vasárnap menjünk. Mivel úton voltunk, nyomatékosan kértük őket, hogy térjenek haza és a megállapodás szerint járjanak el. Ennek hatására végül otthon találtuk őket" - magyarázta a Ripost-nak Scherman Roland, aki elmondta, hogy a netes híresség végül együttműködő volt, így sikerrel zárult a kutyamentő akció.
"El kell mondanom, hogy tulajdonképpen kellemes csalódás ért minket, hiszen szó szerint tárt karokkal fogadtak minket Irénkéék. Volt ugyan egy kis sírás, mert az egyik kutyát szerette volna megtartani, de végül a férje és mi meggyőztük őt, hogy nekik és főként az állatoknak is jobb lesz, ha lemondanak róluk" - mesélte az állatvédő, akit akkor ért meglepetés, amikor beolvasták a kutyák chipjeit.
"Kiderült, hogy a chipek alapján a két kutyának ugyanaz az ember a tulajdonosa, és az bizony se nem Irénke és se nem a férje. Végül sikerült felvennünk a kapcsolatot a kutyák bejegyzett gazdájával, mert a posztunk alatt jelentkezett. Azt mondta, hogy igényt tart mindkét ebre. Nos, nekünk vannak fenntartásaink ez igényével kapcsolatban, hiszen egy éve nem foglalkozott a kutyákkal, így nem vagyunk biztosak abban, hogy ő lenne a megfelelő gazdi" - fogalmazott az alapítvány vezetője, aki leszögezte, konkrét állatkínzásra utaló jelek nem voltak Irénkééknél, hiszen a kutyák kaptak enni és első ránézésre egészségesek is voltak, de láncon akkor sem lehet kutyákat tartani, hiszen ezt jogszabályi előírás tiltja hazánkban.
Bár Varga Irén látszólag beletörődött abba, hogy a nála tartott kutyákat elvitték, végül egy posztjában közölte, hogy már most új kutya beszerzésén gondolkodik, ami ráadásul akkora lesz, hogy "az Úristen is meg fog ijedni tőle és senki nem mer majd belépni a portájukra". Ezt a posztot természetesen az állatvédők is látták, így ha rajtuk múlik, a netes híresség egyhamar nem lesz újra kutyatulajdonos. "Abban a pillanatban, ahogy újra kutya kerül a házhoz, a szomszédok értesítenek minket és ellenőrizni fogjuk a körülményeket. Egyúttal mindenkit arra kérünk, hogy ne adjanak nekik kutyát, mert képtelenek felelősen gondoskodni egy állatról!" - reagált Irénke posztjára Scherman Roland.