SZTÁRDZSÚSZ

Szerző Maca néni

10 hónapja

Németh Kristóf: Felébresztjük álmából a színházat

Németh Kristóf az elmúlt két évben folyamatosan azon dolgozott társulatával, hogy a covid után felébresszék a kultúrát. Itt az idő...

Szerző Maca néni

A Forum Színház igazgatója büszke arra, hogy magánszínházként nem csak hogy átvészelték a mögöttünk álló ínséges két évet, de folyamatosan tudtak dolgozni az idő alatt is, amíg a színházak nem fogadhattak nézőket. Ennek a munkának pedig meg is lett a gyümölcse, amit most éppen a nézők élvezhetnek igazán. 

„Ha valamikor akkor most hatalmas szüksége van az embereknek a lelki táplálékra és nekünk most az a feladatunk, hogy felélesszük a színházat abból a Csipkerózsika álomból, amibe a koronavírus ringatta az elmúlt két évben. A Fórum Színház társulata persze ezalatt sem pihent. Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy egyetlen munkatársunktól sem kellett megválnunk és folyamatosan tudunk dolgozni a háttérben. Ennek a munkának az eredménye, hogy a Magyar Kultúra Napján bemutathattuk Fekete István Tüskevár adaptációját, majd február 27-én óriási sikerrel vittük színpadra a Gödöllői Fiatal Művészek Egyesületével, és a MUZÁ-val kooperálva a Keménykalap és krumpliorr című darabot” – kezdte a színház igazgatója Németh Kristóf, aki hatalmas lelkesedéssel számolt be a társulat közelgő bemutatóiról, melynek egyikét ő maga rendezi és egyúttal a 2016 márciusában elhunyt Andai Györgyi emlékének ajánlja, hiszen 20 évvel ezelőtt ők ketten játszották Spiró György Szappanoperájának két főszerepét a Kamaraszínházban. 

Fotó: muza.hu

Németh Kristóf ugyanakkor játszik is a Fórum Színház társulatában. Legközelebb éppen március 13-án, vasárnap este lép színpadra Gödöllőn a Művészetek Házában. „Garantáltan egy egész estére szóló kikapcsolódásban és egyben egy örök élményben lesz rész annak, aki eljön vasárnap este Gödöllőre. Pikali Gerdával és Nagy Sanyival játsszuk a Hűtlenség ára című Chazz Palminteri darabot. Ez a mű amolyan fekete komédia, tele izgalommal, feszültséggel és rengeteg humorral”- mondta Kristóf, aki belekezdett a Dunakanyar kulturális meghódításába. Vagyis nem „csak” Gödöllőn de Szentendrén is rengeteg programmal várja majd a kultúrára éhes nézőket, hiszen a helyi önkormányzatnak és a Szentendrei Teátrumnak köszönhetően a Fórum Színház állandó játszóhelyre talált Hamvas Béla PMK-ban és a Szentendrei Nyár programjában is feltűnik majd a társulat.

Szerző Maca néni

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagyon aggasztó hírt kaptak öt népszerű autómárka tulajdonosai

borsonline.hu

Facebookot használsz vagy Messengert? Figyelmeztetést adtak ki, nagy veszélyben lehetsz

borsonline.hu

Újabb fordulat az időjárásban: Hóviharral csap le a tél

life.hu

Itt szeretné folytatni az életét Tóth Gabi, egyre közelebb kerül az álmához

vg.hu

A német módszertan alapján Magyarország ezermilliárdokat veszít a következő hónapokban

origo.hu

Újabb sztártól búcsúzik a világ

astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. február 1.: a Bika kimondja, amit érez, a Skorpió legyen óvatos a hízelgőkkel!

ripost.hu

Csillagjegyed megmutatja, ki a te tökéletes lelki társad

ripost.hu

Friss fejlemény a VV Fanni-ügyben

heol.hu

Kényelmet és extra kedvezményeket nyújt a Lidl digitális szórólapja(x)

she.life.hu

Kedves lányos anyukák! Kérlek, beszélgessetek a lányotokkal az intim higiéniáról!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Újabb pofont kapott Mazsi: Berki neve nem méltó hozzád!

SZTÁRDZSÚSZ

"Nekem is meg van műtve a cicim" - Sári Évi meglepő vallomást tett

SZTÁRDZSÚSZ

Elege lett Peter Srámeknek: Nem szeretnék belemenni semmilyen harcba

SZTÁRDZSÚSZ

Sosem hallott részletek: így indult Vitray Tamás és a híres színésznő kapcsolata

SZTÁRDZSÚSZ

Közel százmilliós tartozást örökölt, menekülne házából a TV2 egykori sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Kaly Roland: Soha életemben nem kellett fizetnem a szexért

SZTÁRDZSÚSZ

Élő adásban, elcsukló hangon közölte a műsorvezető: Reggel meghalt a fiam...

SZTÁRDZSÚSZ

"Hogy került a nagypapa a dobozba?" Ultracuki Rózsa György két és féléves unokája