Létrehozva: 2022.02.02.

Exkluzív interjút adott Soltész Rezső: őszintén beszélt arról, hogy érzi magát

Nincsen megállás Soltész Rezső számára. Eredményes évet zárt 2021-ben, és több évre való terve van még, amik megvalósításába már bele is kezdett. Folyamatosan születnek az új dalok, de a Szóljon hangosan az ének című sláger sikere behozhatatlan.

Soltész Rezső rengeteg tervvel kezdte meg a 2022-es évet, ráadásul már 2023-ra is tervezget. Az énekes belátása szerint jó évet zárt 2021-ben és megújult lendülettel indul neki a következő évnek, melynek nagy részében stúdiózást és fellépéseket tervez.

Lendületet kapott

„Az előző év tulajdonképpen inkább csak egy félév volt szakmai szempontból, de ennek ellenére elégedett vagyok vele. Sok fellépésem volt, de azért voltak üres járatok, amiket általában stúdiózással töltöttem ki„ - mesélte Soltész Rezső a Metropolnak.

Fotó: Eber Zsuzsa

„Büszke vagyok rá, hogy bemutattam a Nézd az élet jó oldalát című dalomhoz készített videoklipet amit pár hónap alatt majdnem 200 ezren tekintettek meg, illetve, hogy a tervezett karácsonyi trilógiám második lemeze is megjelent tavaly karácsonykor” - tette hozzá a zenész, akinek óriási lendületet adott a trilógia eddigi részeit érő pozitív fogadtatás.

„Az első lemez toplistára is került és ez számomra óriási meglepetés volt. Ez adott lendületet a folytatáshoz, hogy trilógiát, egy teljes karácsonyi kollekciót készítsek el, amelyen közismert világslágerek énekelek magyarul, melyekhez magam írtam a szövegeket.„

Rengeteg terve van még

Soltész Rezső már most elkezdi betáblázni a nyarat, amikor bár szeretne valamennyit pihenni, de a hangsúly mégis a fellépéseken lesz.

„Nyáron indul a Soltész 77 nevű turné, egy 9 tagú zenekarral járom majd az országot, ahol a Szóljon hangosan az ének című dalom ikonikus sikerét is ünnepeljük” – mesélte a művész, aki elárulta, hogy több meglepetést is tartogat majd a következő időszak.

„Ha minden úgy sikerül, ahogy eltervezem, akkor 2022-ben nagyon jó év vár rám. A születésnapomon megjelenik online, a Csillagok, csillagok című hatszámos lemezem, ami a részét képezi majd egy 2023-ban megjelenő CD lemeznek„ – avatta be a Metropol újságíróját Soltész Rezső.

„Remélem, hogy sikerül mindezt megélnem, és bevallom, nagyon szeretném hasznosan tölteni a még előttem álló éveket. A korommal egyáltalán nem foglalkozom, nem érzem magam öregnek, mert minden úgy megy, ahogy annak mennie kell. Hála Istennek egészséges vagyok!”

„Azért vagyok aktív, mert van visszajelzés„

A zenész elmondta, sokszor volt már slágerlisták élén és volt már többször is az Év énekese, de ma már nem ez adja számára a lendületet.

„A közönségnek rengeteg hálával tartozom. Azért vagyok aktív mert van egy fajta visszajelzés, amiből látom, kedvelik azt amit csinálok, hogy van kinek énekelni ezeket a dalokat. Nagyon fontos számomra az a szeretet, amit a rajongóimtól kapok. Ami a színpadon történik számomra nagyon fontos, hiszen a közönség reakciója olyan energiákkal tölt fel, amire tulajdonképpen egész életemben vágytam. A lényeg, hogy az ember jót és jól csináljon és persze az, hogy szeressék. Ez a legnagyobb kincs, ami egy előadó számára megadatik életben. A zene mellett több mindennel foglalkozom jelenleg is, de akárhogy, akármilyen helyzetbe kerülök a végső konklúzió, hogy a zenével egy életre szóló házasságot kötöttem. Úgy fekszem és úgy kelek, hogy dallamok szólnak a fejemben.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott