5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Kiderült, mit gondol Kim Cattrall a Szex és New York folytatásáról

szex és new york
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2021. 12. 12. 08:40

A héten debütált a Szex és New York folytatása, azonban az egykori sikersorozat egyik ikonikus alakja nélkül megy tovább a történet.

A rajongók nagy része mélységesen csalódott a Szex és New York folytatásában. A sorozat És egyszer csak címmel jelent meg csütörtökön Magyarországon, az első két rész azonban kevesek tetszését nyerte el.

Nem elég, hogy a sorozat első részének végén meghal az egyik ikonikus szereplő, de a négy New York-i nő közül az egyik legkedveltebb karakter, Samantha nem szerepel a folytatásban.

Kim Cattrall (balról a harmadik) nem vállalta a folytatást
Fotó: AFP

Az őt alakító színésznő, Kim Cattrall korábban elmondta, hogy kibékíthetetlen ellentétek vannak közte és a sorozat főszereplője – és producere – Sarah Jessica Parker között, akivel soha többé nem szeretne együtt dolgozni.

Bár évekkel korábban Cattrall azt mondta, örökre lezárta életében a Szex és New York időszakát, a folytatást a jelek szerint ő is látta, mert több felháborodott bejegyzést kedvelt a Twitteren, amit a kiábrándult rajongók írtak.

A sorozat szerint ugyanis Samantha Londonba költözött, ráadásul gonosz emberként állították be őt a készítők, aki üzleti érdekek miatt megszakította a kapcsolatot a három legjobb barátnőjével.

A rajongók szerint ez a fordulat egyáltalán nem illik a szeximádó, de egyébként hűséges barát Samantha karakteréhez, amivel a jelek szerint a színésznő is egyetért, mert számos erről szóló bejegyzést is belájkolt – írja a Mirror.

A reakcióiból könnyen leszűrhető, hogy nem bánta meg, hogy nem vállalta a folytatást, és bár a hírek szerint Sarah Jessica Parker reménykedik abban, hogy Cattrall a sorozat következő évadában visszatér a képernyőre, erre vajmi kevés esély van, főleg azután, hogy negatív színben tüntették fel Samantha Jones karakterét.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.