Létrehozva: 2021.12.02.

Ez a legmegbízhatóbb maszk Csősz Bogi szerint

Csősz Bogi a Metropolnak arról beszélt, hogy szerinte a biztonságos karácsonyozásnak a kulcsa a maszkviselés, de nagyon nem mindegy, hogy mivel fedjük el az arcunkat!

„Azt látjuk, hogy az oltás mellé még mindig fontos a maszk is, mint egy másik védekező eszköz a megbetegedés ellen. Bárhol járunk a világban, a zsúfolt helyeken mindenki maszkban van, hiszen magunkat és szeretteinket is így tudjuk megóvni” – mesélte a Metropolnak Bogi, aki elárulta, hogy az általuk gyártott úgy nevezett KC vírusmaszknak pont az az előnye, hogy nagyobb védelmet tud nyújtani.

A korlátozásokkal beindult a kereslet

„A KC maszk kétirányban véd, ami azt jelenti, hogy a maszkon keresztül se ki, se be nem jutnak az akár a Covidnál is kisebb méretű vírusok és baktériumok. A maszkok alászívása is fontos, és az, hogy újrahasználható legyen, hogy ne terheljük a környezetet még több hulladékkal” – tette hozzá Bogi.

„Sajnos az látszik, hogy az idei ünnepek sem lesznek felhőtlenek, ezért is elengedhetetlen a tudatosság” – magyarázta a sikeres üzletasszony, aki szerint az eladásaikból egyértelműen látszik, hogy az emberek elkezdtek elővigyázatosabbak lenni, és valóban hatékony maszkokat keresni.

„Ahogy jöttek a szigorítások, és az újabb vírus variánsok, úgy nőtt a kereslet a maszkunkra. A legtudatosabbak az egész családnak beszerezték a maszkokat, és már csak a szűrőket rendelik hozzá.”

Fotó: Markovics Gábor/Ripost

Adományokkal szeretnének segíteni

Bogi elárulta, hogy szívügye a hazai egészségügy segítése.

„Legelőször tavaly a Mosonmagyaróvári kórháznak adományoztunk, mivel ott van a székhelyünk és szerettünk volna segíteni a covid osztályon. Azóta már több mint 10 magyar kórháznak küldtünk maszkokat, intézményenként kb. 50-100 darabot. Ezekben csak a szűrőket kell cserélni, de új maszkot már nem kell vásárolni” – árulta el Bogi, aki elmondta, hogy ezeknek az adományoknak nagy része a Semmelweis egyetemeinek ment, de küldtek például a Bókai Klinikának, a Miskolci Megyei Kórháznak, a Szent János kórháznak, sőt még alapítványoknak is. Bogi elárulta, hogy szívügye a hazai egészségügy segítése.

Akciósan a diákoknak

Bár még csak tárgyalnak az ötletről, de az üzletasszony szeretné ha az orvosi egyetemen tanuló diákok olcsóbban juthatnának a maszkokhoz, mivel a tanulmányaik nagy része gyakorlati és fokozottan ki vannak téve a fertőzésveszélynek.

„Szeretnék egy elérhető megoldást biztosítani, mert fontos, hogy folytatni tudják a tanulást!”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újra hódít a retro butatelefon, pörögnek a Nokiák, Ericcssonok

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

vg.hu

Félmilliárd forintos kárt okozott egy figyelmetlen sofőr – videó

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ezt rontja el mindenki, amikor rakott krumplit készít, te ne tedd!

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Házasság első látásra: ezek voltak a legviccesebb mondatok

SZTÁRDZSÚSZ

"Bomba Istennő" – megőrülnek a férfiak Kiszel Tünde dekoltázsáért

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya