RETRO RÁDIÓ

„Zsóka ott volt vele, fogta a kezét, amikor meghalt” – Kóbor haláláról beszélt a menedzser

„Zsóka ott volt vele, fogta a kezét, amikor meghalt” – Kóbor haláláról beszélt a menedzser
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 12. 08. 09:00

Közel egy hónapon keresztül harcolt a koronavírus ellen az Omega együttes frontembere. Megrázó részletek derültek ki a haláláról.

Kemény, közel egy hónapos küzdelem után, Kóbor János december 6-án elhunyt. Az Omega együttes frontembere mélyaltatásba került, amiből sajnálatos módon már nem tudott felébredni.

Felesége, Deme Zsóka rendszeresen járt be a kórházba, és Kóbor János kórházi ágya mellett imádkozott. A Blikk információi szerint az utolsó pillanatokban is szerelmével volt.

Budapest, 2017. december 28.
Kóbor János énekes a megalakulásának 55. évfordulóját ünneplő Omega együttes koncertjén a Papp László Budapest Sportarénában 2017. december 28-án.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

„A felesége, Zsóka rendszeresen járt be hozzá, hétfő reggel pedig szólhattak neki, hogy eljött az idő. Zsóka ott volt vele, fogta a kezét, amikor meghalt. Biztos vagyok benne, az, hogy a felesége mindennap bement hozzá, az a támogatás és szeretet, amit kapott, az tartotta őt eddig életben, amiatt tudott küzdeni, harcolni, ám a vírus legyőzte a szervezetét” – mondta megtörten a lapnak a menedzser.

Nemcsak a rajongók és családja, de az egész ország gyászolja Kóbor Jánost, sőt még külföldi zenésztársait is megviselte a tragédia híre. Kóbor kislánya, Léna még csak tizennégy éves, így valószínűleg nagyon megviseli, hogy ilyen fiatalon kellett elveszítenie az édesapját.

„A családnak nagyon nehéz most. Rendezni kell a soraikat, elfogadni az elfogadhatatlant. Több rajongó is megjelent a házánál és mécsest gyújtottak Mecky emlékére. A család tudja, hogy sokan szerették őt, értik a fájdalmukat, és köszönik a rajongók támogatását, ám arra kérünk mindenkit, hogy ne menjenek oda a házhoz, hagyják csendben gyászolni őket. Tartsák tiszteletben azt, mekkora lelki terhet jelent, hogy a kapu előtt ott égnek a mécsesek. Lesz majd megemlékezés, ennek pontos időpontjáról és helyszínéről tájékoztatjuk a rajongókat, ahogyan a temetésről is” – tette hozzá az Omega menedzsere.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.