Létrehozva: 2021.11.13.

Nem hiszed el mi történt Britney Spears-szel, döntött a bíróság

Britney végre újra szabad emberként élhet.

Egy Los Angeles-i bíróság helyi idő szerint pénteken megszüntette Britney Spears 13 éve tartó gondnokságát.

Fotó: Instagram

Eszerint az énekesnő ismét teljes mértékben maga dönthet saját sorsa felett, beleértve mintegy 60 millió dollárnyira becsült vagyonát is.

Jóllehet a tárgyalást vezető Brenda Penny bírónő elmondta, hogy a döntés értelmében kijelölnek egy átmeneti gondnok szerepét betöltő pénzügyi ellenőrt, hozzátette, hogy ez csupán a régóta húzódó procedúra során keletkezett pénzügyi kérdések rendezése miatt szükséges.

A gondnokság megszüntetését megelőzően Britneyt nem kötelezték pszichiátriai vizsgálatra sem, amely ellen korábban az énekesnő tiltakozását fejezte ki. A pénteki meghallgatáson maga Spears nem jelent meg, helyszíni beszámolók szerint a bírósági épület előtt összegyűlt rajongói viszont hangos üdvrivalgással fogadták a bejelentést.

Britney már régóta küzdött a gondnokság megszüntetéséért A 39 éves Spears idén adott be keresetet a gondnokság és apja pénzügyi felügyeletének megszüntetését kérve. Az énekesnő apja szemére vetette, hogy akarata ellenére tartották őt egy pszichiátriai intézményben és olyan gyógyszerek és fogamzásgátló szedésére kényszerítette őt, amelyek megakadályozták, hogy teherbe essen. Britney Spears idegösszeomlása miatt 2008 óta állt gondnokság alatt, mert a Los Angeles-i legfelsőbb bíróság illetékes bírája szerint túlságosan fogékony volt a negatív befolyásolásra, mentális állapota miatt képtelen volt saját döntéseket hozni. Apját jelölték ki arra, hogy kezelje lánya személyes és pénzügyeit. Erről Jamie Spears végül 2019-ben lemondott.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

ripost.hu

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek