5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Maga mögött hagyná a színpadot a magyar énekes

szekér gergő énekes
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2021. 11. 10. 12:40

A Család-barát vendégeként az énekes bevallotta, hogy mostanában szívesebben ír zenét, már nem vonzza annyira a színpad, mint régebben.

Szekér Gergő 2019-ben szerepelt nagy sikerrel a Duna Televízió dalválasztó műsorában a Madár, repülj! című lírai szerzeményével. A Dal első válogatójában lépett színpadra és a zsűri, valamint a nézők szavazatai alapján holtversenyben végzett az első helyen.

A Család-barát vendégeként azonban az énekes bevallotta, hogy mostanában szívesebben ír zenét, már nem vonzza annyira a színpad.

Szekér Gergő lehet, hogy háttérbe vonul (Fotó: MTVA)

„Nem is gondoltam volna, hogy pont egy olyan dal segít majd az embereknek, amit csak magamnak írtam. Annyira belülről jött, hogy nehéz is volt vele kiállni a közönség elé. Az emberek reakciója viszont nagyon megérintett, némelyiket megkönnyeztem” – árulta el Szekér Gergő a nagy sikert aratott Madár, repülj! című daláról.

Az énekes arról is beszélt a Család-barát stúdiójában, hogy nemrég egy új felkérést kapott.

„A betyár világot bemutató musical készül, ennek leszek a zeneszerzője. Izgalmas feladat, hogy olyan, a fiatalok számára is szórakoztató és izgalmas, sőt slágergyanús dalok szülessenek, amelyek persze mondanak is valamit az akkori korról ” – tette hozzá az énekes.

Hogy kreativitására milyen hatással volt a pandémia, arról is őszintén beszélt Szekér Gergő.

„Van negyven-ötven dalom, amit nem tudok befejezni, mert nincs hozzá ihletem” – árulta el Gergő, akinek Fehérvári Alfréd azt tanácsolta, ne adja fel az éneklést, néhány havonta nézzen rá a dalokra, hátha beérnek.

A beszélgetés IDE kattintva hallgatható újra.

A Duna Televízión látható Család-barát magazin hétköznaponként 10.25-től várja a nézőket a képernyők elé, szombatonként 10.25-től pedig a hétköznapi adások legemlékezetesebb pillanataiból láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.