tóth gabi
Az énekes a családbővítési terveikről vallott, illetve arról, mekkora boldogságban élnek hármasban a feleségével, Anitával és a kis Kolennel.
Király Viktor a Spirit FM-en beszélt őszintén a családi életéről és arról, hogy a feleségével, Anitával terveznek-e kistestvért a másfél éves Kolennek.
Az énekes elmondása szerint elég, hogy hárman vannak. Jelenleg nem tudna elképzelni egy tesót a családjukban. Bár ő nagycsaládból származik, és nagyon szereti a testvéreit, az életformájához képest elég az egy gyermek.
„Így 100 %-os figyelmet tudok nyújtani Kolennek, amikor van egy testvér, akkor ez a figyelem eloszlik bármennyire is azt mondja a szülő, hogy mindenkit ugyanúgy szeret és mindenkivel ugyanúgy fog foglalkozni, sajnos a való életben nem igaz, mindig lesz egy gyerek, aki kevesebbet kap, mint a másik.”
Elmondta azt is, hogy a kisfiával sokat játszanak együtt, sőt már hülyéskednek is.
„Nagy lépés ez az apa-fiú kapcsolatban, olyan, amire mindig is vágytam.”
A műsorból az is kiderül, hogy Király Viktor és felesége, hogyan tartják egyensúlyban a kapcsolatukat.
„Nem könnyű ápolni egy szerelmi kapcsolatot az első időszakban a gyermek érkezése után, de igyekszünk randi esteket tartani. Szerencsére, Kolen saját szobában alszik, este hétkor fekvés van. Héttől éjfélig tudunk egymással lenni Anitával, akkor van szabadidőnk, ami nagyon nagy kincs.”
Király Viktort kérdezték arról is, hogy mennyire hiányzik az ikertestvére, aki kint él az Egyesült Államokban és, hogy ő tervezi-e valaha a családjával való költözést?
„Nem tudom elképzelni, hogy mi családostól kiköltözzünk Amerikába, sőt ez lehetetlen jelen pillanatban. Karrierem van itthon és egzisztenciám, nem fogok felrúgni mindent, csak azért, hogy kiköltözzek. Lelkileg van egy hiány az életemben, hogy a testvérem a tengerentúlon lakik, nekünk egyedi iker kapcsolatunk van. Bár minden nap beszélünk, de attól még nagyon hiányzik. Másfél éve nem láttuk egymást a Covid miatt” – fogalmazott.
A teljes beszélgetés IDE kattintva visszahallgatható.