Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2021.11.28.

Hihetetlen: kiárusítja teljes ruhatárát a népszerű magyar színésznő

Jótékony akcióval ötvözi monodrámáját Eke Angéla.

Szerző Ripost

A Junior Prima-díjas színésznő tavaly decemberben több mint 1 millió forintot gyűjtött a Mindenki fogadjon örökbe egy kiskutyát (MFÖEK) Alapítvány részére. Az egyéni szervezésű jótékonysági akció idén is visszatér, ám némileg új felállásban: a tervezői felajánlások mellett, a fenntarthatóság jegyében szinte minden ruhadarabját áruba bocsátja majd Eke Angéla. Ráadásul az Én, Iphigénia című első, önálló monodrámájának decemberi előadásából nem csupán a jegyeladásokból befolyt összeggel duzzasztja az adományt, de a nézők előnnyel válogathatnak majd a gardróbvásár kincsei között is.

Fotó: Ajkai Dávid

„Bár öltözködés terén is igyekszem fenntartható elveket követni, az évek során mégis rengeteg olyan ruhadarabot halmoztam fel – többek között értékes tervezői darabokat is –, amelyek kihasználatlanul állnak a szekrényemben. Úgy döntöttem, hogy új vállalást teszek, és minden ruhadarabból csak 1-2 kedvenc verziót hagyok meg. Ha a későbbiekben frissíteni szeretnék a limitált ruhatáramon, akkor elcserélem majd ezeket a darabokat – kezdte Angéla. – Egy élő esemény keretein belül lehet majd őket megvásárolni, ám idén sem maradhatnak el a tervezői felajánlások sem, az ezekből befolyt összeg egészét pedig idén is az MFÖEK alapítványnak ajánlom majd. – folytatta a színésznő a saját kezdeményezésű projekt kapcsán, amely előreláthatólag a december 11-i hétvégén kerül megrendezésre.

Fotó: Kállai Tóth Anett

December 5-én, Angéla szülinapján egy kivételes Én, Iphigénia előadásra készül a Radnóti Tesla Laborban, hiszen az érdeklődők most egy színházi élménnyel is csatlakozhatnak a jótékonysági akcióhoz.

Fotó: Panamy

„Amellett, hogy egy előadáson belül három különböző rendezésben viszem színpadra a Závada Péter által írt monodrámát, az életem olyan személyes részleteit dolgozza fel az előadás, amelyekről soha sehol nem nyilatkoztam. Bevállaltam az életem olyan részleteit, amelyekkel mások is tudnak kapcsolódni, erőt meríteni belőle. Az előadás élménye mellett most azonban a színházrajongókat is szeretném ösztönözni azzal, hogy minden jegy árából 500 forintot a jótékony akcióra fordítok, ráadásul a nézők extra előnyökkel indulhatnak majd a gardrób-vadászaton is.”

A gardróbvásár helyszínéről és a további részleteiről itt tájékozódhatsz.

Én, Iphigénia – dec.5. vasárnap 19 óra, Radnóti Tesla Labor

Jegyvásárlás ide kattintva.

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

origo.hu

Így távozott Magyarországról Hszi Csin-ping a történelmi látogatás után - kép

metropol.hu

Itt vannak a bizonyítékok, a Fradi óriásit nyert Sztankoviccsal

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Szomorú felvételek: egykori Malév-gép szenvedett balesetet Afrikában

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Király Linda veszélybe került, el sem hagyhatta az épületet

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria