Létrehozva: 2021.09.14.

Vastag Tamás gyermekei nem rajongnak azért, amit apjuk csinál

Eseménydús időszakot él át Vastag Tamás. Szívműtétje és látványos fogyása után az énekes izgalmas hobbit talál, sajtkülönlegességet készít otthon. Emellett az országot járja a zenekarával, és most úgy tűnik, egy időre elköszön a színháztól.

A sajtkészítésben találta meg az új hobbiját Vastag Tamás. Az énekes mindig szerette képezni magát: az elmúlt években az asztalos mesterség fortélyaiba is belekóstolt, most pedig finomabbnál finomabb sajtokat készít.

Finom hobbi

„Az egyik barátom foglalkozik sajtkészítéssel, korábban pedig az unokatestvéreim is ezt csinálták, nemrégiben pedig magam is kedvet kaptam hozzá. Nem vagyok profi sajtkészítő, de beleástam magamat a szakma rejtelmeibe, és már többféle finomságot is készítettem, parenyicát, és kéksajtot is. Mondanom sem kell, a kézműves sajtnak egészen más íze van, mint a boltban kapható, előre csomagolt termékeknek. Ez a hobbi most nagyon lefoglal és kikapcsol, ráadásul a családom felnőtt tagjai is örülnek, ha megkóstolhatják a finomságokat„ –mondta el a Metropolnak Tamás, akinek a gyermekei egyelőre még nem rajonganak az apuka új hobbija iránt.

Fotó: Metropol

„A gyerekek még kicsik, ők az egyszerű ízekre vágynak. Be kellett látnom, hogy a sült krumplival és a dínó alakú húsival egyelőre nem kelhet versenyre egyik alkotásom sem” – fogalmazott mosolyogva az énekes .

Tizenhét kilót fogyott

Tamás márciusban szívműtéten esett át, egy gyermekkori szívritmus-zavarát hozták helyre. Ezután tizenhét kilótól szabadult meg.

„Fontos volt, hogy formába hozzam magamat, mert szerencsére újra rengeteg koncertem van, és fontosnak tartom, hogy megtiszteljem a közönséget azzal, hogy a legjobb formámat nyújtom a színpadon. Emellett a közérzetemnek is jót tett a fogyás. Nálam jobban kevés ember szeret enni, de egy tudományos formulának köszönhetően, éhezés nélkül sikerült legyőznöm a járvány alatt kialakult evési rohamaimat. A kúra hatására azt vettem észre, hogy sokkal kisebb adagokkal is jól lakom és a cél érdekében nem is kellett kizsigerelni a szervezetemet. Most izmosodni szeretnék, ennek érdekében edzem„ – magyarázta az énekes.

Nem vállal több színházi szerepet

Az énekes tizenegy éve bizonyítja a tehetségét nem csak a koncerteken, de színdarabokban is. A koronavírus-járvány időszakában azonban fontos felfedezéseket tett.

„A műsorra tűzött előadásokban még láthat a közönség, de most egy ideig nem szeretnék színházi szerepet vállalni. Az elmúlt években alig volt szabadidőm, a pandémia alatt pedig rádöbbentem, hogy nem szeretnék lemaradni a gyermekeim életének legszebb időszakáról. Sokat kaptam a színház által, de most szeretnék új dalokat készíteni, a zenében kifejezni mindazon érzéseket, amik felhalmozódtak bennem. Jelenleg a zenekarommal járom az országot, és nagy örömet okoz, hogy ismét élőben találkozhatom a közönséggel.”

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

Nekimentek Hosszú Katinkának, az olimpikon nem hagyta szó nélkül az őt ért vádakat

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

metropol.hu

Komoly döntést hozott a Tankcsapda sztárja

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Kozsó különleges fotóval emlékezett az édesanyjára

SZTÁRDZSÚSZ

Nem élte meg a reggelt: elhunyt a 67 éves énekes

SZTÁRDZSÚSZ

Millió darabra tört szívvel jelentették be, tegnap elhunyt a színészlegenda

SZTÁRDZSÚSZ

Virtuális nőre vetett szemet MC Hawer: "Annyira gyönyörű számomra, hogy szerintem ilyet csak alkotni lehet"