tóth gabi
Pápai Joci megkönnyezte a fiatal tehetség, Czeglédi Ági előadását, végül mégis Tóth Gabi lett a mestere a Sztárban sztár leszek! vasárnapi előválogatóján.
Czeglédi Ági még csak 19 éves, ám hangjával és előadásmódjával úgy tudott hatni, hogy mind a négy mester elérzékenyült a TV2 sikerműsorában.
Ági a Borsnak elmondta, még vasárnap, a felvételt visszanézve is a nyakában dobogott a szíve, annyira izgult.
„Számomra könnyebb énekelni mint beszélni. Az első hangokig nagyon stresszeltem a válogatón, mert nem tudtam, mit érzékel belőlem a közönség, de utána már semmi nem tudott kizökkenteni” – kezdte a versenyző, aki fiatal kora ellenére teljesen egyedül érkezett a TV2 stúdiójába.
„A szüleim dolgoztak, de bevallom, nem is szerettem volna senkit elrángatni magammal, hiszen én sem tudtam, hogy mire számíthatok. Nem tudtam, hogy meddig kell majd várakozni, ahogy abban sem voltam biztos, hogy továbbjutok” – mondta Ági, aki bizony továbbjutott, sőt az egyik mestert, Pápai Jocit még meg is ríkatta Adele világhírű dalával.
„Nagyon meglepődtem, amikor megláttam Joci arcán a könnyeket. Hihetetlen érzés volt, hogy így tudtam rá hatni. Ez egy nagyon szép dolog” – mesélte Czeglédi Ági, aki először majdnem Joci csapatába került, de a többi mesterrel együtt Tóth Gabi is versenybe szállt érte. Joci végül jobbnak látta, ha inkább női kezekbe kerül.
„Amikor kiderült, hogy Gabi lesz a mesterem, megöleltük egymást és megkérdeztem tőle, lesz-e az anyukám a műsorban. Talán azért tettem fel neki ezt a kérdést, mert említette, hogy van egy kislánya, akit oltalmaz és szeretget. Szerintem nagyon fontos, hogy egy ilyen versenyben legyen az ember mellett valaki, aki meg tudja védeni, instrukciókkal látja el” – tette hozzá Czeglédi Ági.
Gyerekei miatt könnyezett Pápai Joci A mester hosszú évekig küzdött, mire az Eurovíziós dalversennyel végre megszerezte az őt megillető elismerést és hírnevet. Nem véletlen, hogy a 19 éves lány produkciója alatt eltört nála a mécses. „Sokféle érzelem gyűlt fel bennem. Ági nagyon szépen énekelt, de ez a dal számomra az elengedést szimbolizálta. Van egy 12 éves fiam, aki most kezdett el gitározni és egy 17 éves lányom. Rájuk gondoltam közben, hogy ezeket a gyerekeket is majd el kell engedni” – mondta a Borsnak Pápai Joci, aki Ágiban is egy olyan fiatal tehetséget látott, akire nagyon kell vigyázni.