„Egy ideje már nagyon fáradt volt” – elhunyt Jean-Paul Belmondo

88 éves korában meghalt a világhírű francia színész, Jean-Paul Belmondo.

Jean-Paul Belmondo színész, a háború utáni francia filmművészet egyik legnagyobb sztárja, akinek karizmatikus mosolya fél évszázadon át ragyogta be a filmvásznat, 88 éves korában, párizsi otthonában elhunyt – közölte ügyvédje hétfőn az AFP-vel.

„Egy ideje már nagyon fáradt volt. Békésen halt meg” – mondta ügyvédje, Michel Godest.

Cannes, 2021. szeptember 6.
A 2021. szeptember 6-án közreadott képen Jean-Paul Belmondo francia színész a 64. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválra érkezik 2011. május 17-én. Belmondo nyolcvannyolc éves korában, 2021. szeptember 6-án elhunyt.
MTI/EPA/Christpohe Karaba

Belmondo, Jean-Luc Godard forradalmi klasszikusával, a Kifulladásig című filmmel vált világhírűvé. A színészlegenda közismert beceneve a Bébel volt, de gyakran „Le Magnifique”-nek (A csodálatos) is nevezték – írja a Barron oldala.

Az 1960-as évektől kezdve egyre több szórakoztató produkcióban vállalt főszerepet, s ragaszkodott ahhoz, hogy kaszkadőr nélkül, személyesen hajtsa végre a legveszélyesebb akciókat is. Az 1980-as években jelentős sikereket aratott színpadi színészként is.

Belmondo népszerűsége máig töretlen volt, noha kora miatt az utóbbi években már egyre kevesebb szerepet vállalt mind a színpadon, mind a filmvásznon. Elsősorban a családjának igyekezett szentelni magát, különösen azután, hogy idősebb lánya, Patricia 1994-ben tragikus körülmények között tűzhalált szenvedett.

Belmondo kétszer volt házas, először 1952 és 1968 között Élodie Constantin színésznővel, majd 2002-2008 között pedig Natty Tardivel táncosnővel.

2001-ben agyvérzéssel kórházba került, ami után egészen 2008-ig nem is forgatott. De ezután is mindössze két filmben vállalt el szerepet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem akárhogy tornázik a volt pornós, Aleska Diamond - fotó

ripost.hu

Csuti kitálalt új kapcsolatáról

borsonline.hu

Megszólalt a nagykőrösi öngyilkos lány nagymamája: Napokig nem tudtam. hogy az unokám meghalt!

mandiner.hu

Elképesztő volumenű megrendelést kapott a Leopardok német gyártója

mindmegette.hu

A 13 legjobb kókuszgolyó recept - köztük van a kedvenced is!

hirtv.hu

Többször is drágultak a miskolci bérlakások

ripost.hu

Alig lehet ráismerni: bomba alakot villantott Gáspár Virág

mindmegette.hu

Tolvai Reni szexi főzősorozatot indított: megmutatta, mit iszik minden reggel

ripost.hu

Nem nyugodhat békében, óriási botrány van Lisa Marie Presley végrendelete miatt

ripost.hu

Elhagyja Budapestet Tóth Gabi: itt kezd új életet családjával

she.life.hu

Kedves lányos anyukák! Kérlek, beszélgessetek a lányotokkal az intim higiéniáról!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Újabb pofont kapott Mazsi: Berki neve nem méltó hozzád!

SZTÁRDZSÚSZ

"Nekem is meg van műtve a cicim" - Sári Évi meglepő vallomást tett

SZTÁRDZSÚSZ

Elege lett Peter Srámeknek: Nem szeretnék belemenni semmilyen harcba

SZTÁRDZSÚSZ

Sosem hallott részletek: így indult Vitray Tamás és a híres színésznő kapcsolata

SZTÁRDZSÚSZ

Kaly Roland: Soha életemben nem kellett fizetnem a szexért

SZTÁRDZSÚSZ

Élő adásban, elcsukló hangon közölte a műsorvezető: Reggel meghalt a fiam...

SZTÁRDZSÚSZ

"Hogy került a nagypapa a dobozba?" Ultracuki Rózsa György két és féléves unokája

SZTÁRDZSÚSZ

Két pici fiát hagyta hátra a hétvégén elhunyt fiatal színésznő