Létrehozva: 2021.09.21.

Élet és halál között lebegett Bódi Csabi, ezt fogadta meg akkor

Bódi Csabi örömmel mutatta meg a Borsnak a gyönyörű otthonát. Az énekes nemrégiben megvásárolta a szomszéd portát, ahol szemet gyönyörködtető kertet építtetett, azonban mégsem erre a legbüszkébb, hanem egy 300 éves fára, ami a legszebb és egyben a legdrágább növénye.

A főváros egyik csendes kerületében, idilli övezetben fekszik az a telek, amelyen öt évvel ezelőtt állva megálmodta azt a házat, s amelyben a családjával jelenleg élnek. Bódi Csabinak sok problémával kellett megküzdenie ahhoz, hogy mindezt megadhassa a szeretteinek.

„2016-ban úgy döntöttük, hogy eladjuk a házat, amiben akkor laktunk. Januárban találtunk is rá vevőt, akivel júliusi kiköltözésben állapodtunk meg. Márciusban elkezdtem házat vagy telket keresni és akkor döbbentem rá, hogy hatalmas hibát követtem el„ – kezdte a Borsnak Csabi, aki megtudta, hogy az ingatlanok értéke addigra a duplájára nőtt, ezért milliókat bukott az eladáson.

Fotó: Bors

„Esélytelen volt, hogy olyan otthont találjunk vagy építsünk, amit szerettünk volna, ezért kénytelenek voltunk egy 60 m2-es házat vásárolni. Beköltözés után gyorsan kiderült, hogy nagyon átvágtak. Sarokkád volt benne, ezért fel sem merült bennünk, hogy meleg víz nincsen. Ráadásul a fűtéssel is nagyon nagy bajok voltak. A gáztűzhely sütőjével fűtöttük fel a lakást” – emlékezett vissza Csabi csalódottan.

Az énekes visszatekintve úgy érzi, élete egyik legnehezebb időszakában kapta meg az egyik legszebb ajándékot.

„Akkor tudtam meg, hogy a harmadik gyerme­künk, Lilien úton van hozzánk, de megmondom őszintén, hogy mivel érzelmileg és minden téren mélyponton voltam, ezért abban a pillanatban nem tudtam kellőképpen örülni a hírnek. Érdekes, hogy azt követően minden rendeződött az életünkben, azt mondhatom, hogy ő hozta meg a szerencsénket„ – tette hozzá mosolyogva Csabi, aki elegendő motivációra tett szert, így sok kitartással és persze mérhetetlen mennyiségű munkával és pénzzel sikerült felújítani és kibővíteni a házat. Nemrégiben megvette és felújította a szomszéd telket, ahová egy karibi hangulatú medencés pihenőt valósított meg, amit pálmafákkal és mesés kerttel vett körbe. Ez sem volt olcsó mulatság, de az értékük eltörpül Csabi kedvenc növénye mellett.

Fotó: Bors

A kertben helyet kapott egy olyan fa is, amely párját ritkítja. A történetét izgatottan és örömmel mesélte el az énekes.

„Amikor covidos voltam, és hetekig a kórházban feküdtem, az nagyon megviselt. Azelőtt is hittem Istenben, de a halál torkában még közelebb kerültem hozzá. Amikor már biztos voltam benne, hogy túlélem, megfogadtam, hogy egy olajfával állítok emléket. Amikor ránézek, mindig hálát adok azért, hogy velem van a jóisten és vigyáz rám” – árulta el Csabi, aki büszkén mutatta meg a nem mindennapi fát.

„Sokáig kutattam, de nem találtam olyat, ami tetszett volna. Végül rábukkantam egy Balaton környékén élő emberre, aki igazi szaktekintély a szakmájában. Tőle vásároltam meg ezt a fát, ami több mint 300 éves és 700 ezer forintba került!„ – árulta el az énekes, aki számára ez az olajfa hatalmas érzelmi értékkel bír.

„A fa az első, amit meglátok, amikor hazaérek. Számomra a reményt és a szeretetet jelképezi, ezért minden alkalommal hálát adok, hogy túléltem a vírust, a családomnak és a közönségnek élhetek. Nagyon vigyázunk rá és gondozzuk, ha egy napon netán elköltöznénk, nem tudnám itt hagyni, vin­nénk magunkkal. Ő már a családunk tagja” – vallotta be Csabi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját