tóth gabi
Bebe az egészsége érdekében változtatott.
Bebe súlyfeleslege miatt már akkor is szuszogott, ha bekötötte a cipőfűzőjét. Kitartásának köszönhetően visszakapta régi önmagát.
„Igazából nem is lefogyni akartam, hanem egészségesebben táplálkozni, és jól érezni magam a bőrömben. Összeettem mindenfélét, többek között rengeteg csokoládét. Nem foglalkoztam a súlyommal. A pandémia miatt megszűnt a színpadon való mozgás is, a kilók meg felszaladtak. 102 kiló az én magasságomhoz nagyon sok, ezt már érzi az ember. Allergiás asztmám van, amit negatívan befolyásol a túlsúly. Az elhízás a cukorbetegség, a magas vérnyomás és a szívinfarktus egyik fő kockázati tényezője. 45 évesen nem akartam magam ennek kitenni.„
Bogi, a párja, aki táplálkozásszakértő és -tanácsadó, ösztönözte arra, hogy változtasson az életmódján – írja a Bors.
„Annyi történt, hogy elhagytam a köretet, helyette savanyúságot eszem. A vörös húst pedig lecseréltem fehérre. Éreztem, hogy lement rólam jó néhány kiló, de hogy ennyi, azt nem gondoltam volna. Újra fel tudom venni a régi ruháimat. Ez ébresztett rá arra, hogy mennyit fogytam. Ha valaki folyamatosan a mérleget nézegetni, és az a nem a várt eredményt tükrözi, elveheti a kedvét az egésztől. Az első héten nehéz volt, hogy csak csirkét és savanyú káposztát ehetek, de az edzés nagyon segített az étkezéshez való hozzáállásomon.”
Egy barátja unszolására kezdett el ismét mozogni.
„Az ottani SilverFox vízilabdacsapatban játszik. Ő hívott el edzeni. A vízilabdacsapatban hamar befogadtak a többiek, amiért nagyon hálás vagyok. Hetente két-három alkalommal járok le, emellett futok, de az edzőterem is tervbe van véve. A jövőben figyelnem kell arra, hogy az étel üzemanyagként, ne unaloműzőként szolgáljon. Ne vegyek csokit a benzinkúton, ne nassoljak filmnézés közben. Folytatom ezt az életmódot, aztán majd meglátjuk, fogyok-e még. Most 90 kiló vagyok, eddig 12 kilót adtam le. Nem akarok állandóan ezen görcsölni. Ha olyan kedvem lesz, néha megeszem egy somlói galuskát. Az édességre kicsit úgy tekintek, mint valami jutalomfalatra.„