Létrehozva: 2021.07.09.

Nem úszta meg a nádas felgyújtását Gáspár Zsolti – ezzel a büntetéssel néz szembe

Lezárult az eljárás Gáspár Zsolti ellen!

Mint a Ripost megírta, Gáspár Zsolti még márciusban felgyújtotta a házuk melletti nádast. Az eset nagy port kavart, ugyanis az égő nád közvetlenül testvére, Győzőék háza mellett volt, ráadásul az erős szél miatt a család félt, hogy a lángok átterjednek a házukra is. A helyszínre kivonultak a tűzoltók, később pedig a katasztrófavédelem vizsgálta az esetet, amelyet nemrég le is zártak.

Fotó: Ripost

„Hibásnak találtak abban, hogy szeles időben végeztem tisztasági gyújtást. Szerintem nem volt akkora a szél, de elfogadom a hatóság döntését„ – mondta Zsolti, aki negyvenezer forintos büntetést kapott, amiről a határozatot már meg is kapta. Olcsón megúszta, hiszen a Blikk szerint akár 3 millió forintos büntetést is kaphatott volna.

Az eset után Győző és családja Zsoltit okolta felelőtlen tettéért, Zsolti szerint viszont bátyja csak felfújta az ügyet.

„Igazság szerint úgy gondolom, hogy nem hibáztam, de sajnálom, ami történt. Nem akartam senkit megijeszteni vagy kárt okozni, és nem is lett belőle baj. Elfogadtam a hatóság határozatát, és innentől kezdve mindig előre bejelentem majd a családomnak és az illetékes szervnek is, mielőtt meggyújtom a nádat” – folytatta Zsolti, aki egyelőre új módszerhez folyamodott. „Most kaszával tartom rendben, én vágom az egész területet, ahogy már évtizedek óta, hogy a gyerekeim ne legyenek betegek, ugyanis allergiásak rá. Szerintem ennek az egésznek a végére pontot lehet tenni, rendezem a területet, ezzel óvom meg a saját és Győző gyerekeinek egészségét.„

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az orosz hadsereg megnevezte új célpontjait: Macront is említették

origo.hu

Az orosz hadsereg megnevezte új célpontjait

borsonline.hu

„Amikor Évikém elment, akkor azt hittem, mindennek vége” – Leblanc Győző másfél évvel párja elvesztése után újra boldog

vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

life.hu

Mennyire emlékszel az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

origo.hu

Undorító dolgot talált otthon Király Viktor felesége - videó

travelo.hu

Videó: Vadmacska és hiúz pózolt a bükki kameracsapdák előtt

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

SZTÁRDZSÚSZ

KKevin az idősebb rappernek: „Lesz*rom a korodat, tudod, hogy esélyed nincs”