tóth gabi
Bár közel két hét telt el azóta, hogy Dobrády Ákos apa lett, a zenész még most is meghatódik, ha visszagondol arra a pillanatra, amikor először a kezébe fogta kisfiát, Bendét.
„Sok szép élményben volt már részem, de a tegnapi csodát nem lehet szavakba önteni, ezt valóban át kell élni” – osztotta meg az örömét a rajongóival Dobrády Ákos, egy nappal azután, hogy megszületett a kisfia. Bár a TNT frontembere nem szívesen beszél a magánéletéről, Ákos a Borssal kivételt tett és mesélt arról, hogyan zajlott kisfia, Bende Mór születése.
„Apás szülés volt, így az első pillanattól kezdve ott voltam a párom mellett. Nem akartam semmiről sem lemaradni„ – kezdte Ákos. „Sokan mondták korábban, hogy csoda egy ilyen esemény és most már bátran mondhatom, hogy ez valóban így van! Amikor a kezemben tartottam a kisfiamat, azt az érzést egyszerűen lehetetlen szavakba önteni. Fantasztikus, hihetetlen élmény volt!” – mesélte boldogan a zenész, aki örül annak, hogy maga segíthette kedvesét a szülőszobában.
„Természetes szülés volt, a végén pedig én vágtam el a köldökzsinórt„ – tette hozzá Ákos, aki lassan már két hete élesben is gyakorolhatja, milyen apukának lenni.
„Nikit és Bendét három nap után haza is engedték a kórházból. Talán az első egy-két napban volt a kisfiam egy kicsit nyűgösebb, de azóta sokkal gördülékenyebben mennek a dolgok, mint azt gondoltuk. Van, hogy fáj egy picit a hasa, de összességében nagyon nyugodt baba. A kórházban elmondták nekünk, hogy az első pár hétben csak az evés és az alvás tölti ki a napjait, és valóban eddig csak ez történt.”
Niki és Ákos ez idő alatt szinte ki sem mozdult otthonról. Most minden erejükkel azon vannak, hogy megtanulják a szülői feladatokat. Dobrády Ákos kisfia érkezésével alighanem a zenész legnagyobb álma vált valóra, hiszen korábban úgy nyilatkozott, hogy így 45 évesen már a családalapítás számára az elsődleges. És bár az újdonsült szülők most kevesebbet alszanak a megszokottnál, nem tettek le arról, hogy egyszer tovább bővüljön a család.
„Sokan mondták korábban, hogy csoda egy ilyen esemény és most már bátran mondhatom, hogy ez valóban így van! Amikor a kezemben tartottam a kisfiamat, azt az érzést egyszerűen lehetetlen szavakba önteni. Fantasztikus, hihetetlen élmény volt” – számolt be az énekes, aki boldog amiatt, hogy maga segíthette szerelmét a szülőszobában. Természetes szülés volt és a végén ő maga vághatta el Bende köldökzsinórját. Az édesanyát és a kisfiút három nappal később pedig már haza is engedték. Dobrády Ákos elárulta: sokkal gördülékenyebben zajlanak a mindennapok a kisbabával, mint azt előre gondolták.
Az elmúlt két hétben Ákos és Niki szinte ki sem mozdultak otthonról és minden erejükkel azon voltak, hogy beletanuljanak a szülői feladataikba. Ákos azt is elárulta, hogy nagy családot szeretne, és bár jelenleg jóval kevesebbet alszanak szerelmével, mint Bende születése előtt, a kisfiú számára legalább egy kistestvér továbbra is tervben van.
„Szeretnénk nagy családot, de kistestvért mindenképpen. Nekem is van egy bátyám, és tudom, hogy mennyire jó dolog, ha valakinek van testvére. Szóval, nem állunk meg egy gyereknél„ – nyilatkozta a Borsnak korábban Ákos.