Létrehozva: 2021.06.01.

Családja érdekében hozott fontos döntést Hódi Pamela

A kétszeres sztáranyuka, Hódi Pamela nemrég még csak írt róla, hogy letiltja a hozzászólásokat. Végül meg is tette.

Hódi Pamela május elején hozta világra a második kislányát, Evoletet. Ezt követően számolt be róla, hogy a családja érdekében nem tartja kizártnak, hogy a jövőben letiltja majd a kommenteket.

Fontos döntést hozott Hódi Pamela (Fotó: Ripost)

Mint kiderült, az influenszer jó ideig gondolkozott, hogy megtegye-e ezt a lépést, hiszen tisztában van vele, hogy a követői sokszor mennyire várják az új posztjait. Ráadásul a pozitív, kedves üzenetek Pamelának is sok erőt adtak már a múltban. Azonban nagyon sok negatív hozzászóló is feltűnik az influenszer oldalán, és érthető, ha jelenleg nincsen kedve, se ereje a sértő hozzászólásokat olvasni, egyszerűen nem akar a rosszra koncentrálni. Hiszen neki most az elsődleges feladata az, hogy a kislányával és a családjával foglalkozzon, és a szükséges harmóniát megteremtse.

„Gondolkoztam azon a kilenc hónap alatt, hogy a szülés után talán tiltani fogom a kommenteket, mert számomra a legfontosabb ebben az időszakban, hogy itthon megteremtsük azt a harmóniát, amiben jól érezzük magunkat. (…) Úgy érzem, hogy egy picit sem szeretném befogadni a mindenhez is értő, unatkozó, mindent biztosan tudó emberek negatív kommentjeit. Ők szerencsére minimális számban vannak köztünk, de nem szeretnék a napomból akár öt percet is ezzel foglalkozni” – írta meg még pár nappal ezelőtt Pamela, aki végül a napokban le is tiltotta a hozzászólásokat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kemény üzenetet küldött Oroszország az amerikaiaknak, Ukrajna sorsa megpecsételődött

borsonline.hu

Kiakadt a cukiságmérő: apukájával lép színpadra Stohl András legkisebb babája, Bella Julianna

magyarnemzet.hu

Főhet a feje az ukránoknak a „hisztis” F–16-osok miatt

metropol.hu

Ekkor érkezik meg ismét a télies hideg Magyarországra

travelo.hu

Videó: a folyóba omlott a bicikliút az egyik legnépszerűbb turisztikai célpontunkban

ripost.hu

Ha ezen múlna a jogsi, üresek lennének az utak! Ezen a KRESZ-teszten bukik 10 magyar autósból 9

life.hu

A stressztől is felborulhat a menstruációs ciklusod ( hirdetés)

she.life.hu

Így szüntette meg a cikluszavaromat a barátcserje ( hirdetés)

ripost.hu

Herceg Csabi durván odaszólt: „Ha őket istenítik, akkor én egy legenda vagyok”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

50 éves lett Dobó Kata, mutatjuk a legdögösebb képeit – Galéria

SZTÁRDZSÚSZ

Ebben nem lesz köszönet: Beat ismét beszólt L.L. Juniornak

SZTÁRDZSÚSZ

Nincs több titok! Ezek a magyar hírességek többször is kés alá feküdtek

SZTÁRDZSÚSZ

Luxusautóval akasztotta ki rajongóit L.L. Junior: "A zenéiden nőttem fel, nem is vittem semmire"

SZTÁRDZSÚSZ

Családja jelentette be: elhunyt az éjjel a legendás rendező

SZTÁRDZSÚSZ

Akár négy és fél évre is elítélhetik Mandula Ádámot

SZTÁRDZSÚSZ

Elrettentő példa: ezt tette vezetés közben a csinos influenszer - Fotó