RETRO RÁDIÓ

„Forgott a gyomrom” – Xantus Barbara zaklatója 16 éves fiút is molesztált

„Forgott a gyomrom” – Xantus Barbara zaklatója 16 éves fiút is molesztált
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 05. 07. 10:00

A színésznőnek ismét szembe kellett néznie azzal a férfival, aki évek óta megkeseríti az életét.

Ismét szembe kellett néznie zaklatójával Xantus Barbarának. A színésznőt évekig zaklatta a férfi, végül elege lett a folyamatos üzenetekből, hívásokból, így a rendőrséghez fordult, ahol feljelentést tett. Tavaly már volt egy tárgyalás, ahol a 27 éves Ő. László is megjelent, tegnap folytatódott az ügy.

Fotó: Bors / Dombóvári Tamás

Nem fogadta el a bocsánatkérést

„Bár a férfi bocsánatot kért korábban, nem fogadtam el. Menjen minden a maga útján tovább” – fogalmazott Xantus Barbara a csütörtöki tárgyalás előtt a Ripost-nak.

„Rossz érzés volt találkozni vele, hallgatni őt a bíróságon. Ráadásul ez egy teljesen új ügy, amihez tulajdonképpen nincs közöm, ezért nem is beszélhetek róla. Maradjunk annyiban, hogy forgott a gyomrom, miközben egy teremben voltam ezzel az emberrel, aki nemcsak en­gem, hanem sokakat zaklatott és zaklat a mai napig. Olyan sok áldozata van, hogy már külön Facebook-csoportjuk is alakult„ – mondta a Borsnak Xantus Barbara, aki szeretné, ha a férfi megkapná méltó büntetését.

Kamasz fiú a másik áldozat

Mint megírtuk, a férfinak nem ő az egyetlen áldozata, ezért sem tud megbocsátani neki Barbara. A Bors most másik áldozatáról számolt be, aki egy kamasz fiú volt.

„Tizenhat éves voltam, amikor a semmiből rám írt az egyik közösségi oldalon. Elesettnek tűnt, és arra panaszkodott, hogy magányos. Megsajnáltam, és végül találkoztam is vele, elhívtam például focizni a haver­jaimmal. Nem sokkal ezután kezdett megváltozni a hangneme. Számonkérő, fenyegetőző lett, majd illetlen képeket kezdett küldözgetni. Ekkor tiltottam le, de folyton új profilokat csinált, nem állt le. Feljelentettem, de ez sem érdekelte. A mai napig zaklat” – me­sélte a neve elhallgatását kérő húszéves fiatalember.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.