RETRO RÁDIÓ

Vitáktól volt hangos Tóth Gabiék otthona: „Ha most nem mentünk szét, akkor soha nem fogunk”

Sokat veszekedtek
szbd
Szerző
szbd
Létrehozva2021. 05. 28. 13:00

Tóth Gabi és férje kapcsolatát gyökeresen megváltoztatta az elmúlt időszak. A szülői feladatok komoly kihívások elé állították őket. A problémák pedig konfliktusokat szültek.

Komoly hullámvölgyeket élt át a világjárvány alatt Tóth Gabi és Krausz Gábor. Sok volt a konfliktus és a vita közöttük, de szerencsére sikerült kiküszöbölniük a válást. A fiatal apuka úgy érzi, mintha már legalább 6 éve házasok lennének az énekesnővel, annyi mindent átéltek az elmúlt három év alatt. Sokat változtak, és megtanultak alkalmazkodni egymáshoz.

Sokat veszekedtek (Fotó: Instagram)

„A megismerkedésünk óta saját házra gyűjtöttünk. Ám a helyzet miatt szinte minden tartalékunkat feléltük, de nem panaszkodunk. Amikor eldőlt, hogy hosszú hónapokig otthon kell maradnunk, tudtuk, hogy csak két opciónk van: vagy rámegy erre a házasságunk vagy megerősödik. Megbeszéltük, hogy az első nem történhet meg! Egyensúlyba kellett hozni a kapcsolatunkat ebben az új helyzetben is. Egymásra voltunk utalva, és egymásban tartottuk a lelket. (…) Ha nincs a járvány, akkor nem tudtam volna ennyi időt tölteni a családommal. Ezt a köteléket viszont, ami most kialakult, már senki nem veheti el tőlem” – magyarázta a hot!-nak Krausz, aki hozzátette, empátiát és türelmet tanult az elmúlt hónapokban.

„Megtanultam tízig elszámolni, és Gabi is jobban viseli a vitákat. Tudom, mikor kell nyugtatni, és mikor csendben maradni. Amit korábban hisztinek tituláltam, azt most problémaként értékelem. Szorosabb lett a kapcsolatunk, és mindketten azt érezzük, hogy ha most nem mentünk szét, akkor soha nem fogunk.”

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.