
Ahelyett, hogy ellenségesen reagált volna, inkább örül volt kedvese boldogságának.
Vasárnap este derült ki, hogy Kerényi Miklós Máté eljegyezte élete szeremét, Kardffy Aishát, akivel közel 3,5 éve alkot egy párt.

A fiatal szubrett kezét egy gyönyörű gyűrűvel kérte meg a nála 16 évvel idősebb színész, és természetesen rengetegen gratuláltak nekik. Elsők között volt Muri Enikő, ami már csak azért is érdekes, mert korábban ő is együtt volt Kiskeróval, igaz, a románc nem tartott túl sokáig.

„Juuuuujjj! Nagyon gratulálok nektek”
- írta Enikő az Instagramon Aisha nagy bejelentése alá. A kommentből egyértelműen kiderül, hogy Muri egyáltalán nem neheztel Kiskeróra, akivel még 2013-ban melegedett össze, a Ghost című musical próbafolyamata közben, de nem sokkal azután, hogy nyíltan vállalták a kapcsolatukat, szakítottak is.







