Létrehozva: 2021.05.05.

Harmincas pasi fűzi Cicciolinát, aki kimondta: már csak így hajlandó a szexre

Hiába csapják neki a szelet nap mint nap, az egykori pornódíva nem adja könnyen magát.

Cicciolina nem titkolja, egyre inkább vágyik a szerelemre, ma is fontos számára a szex. Az egykori pornódíva azonban nem adja könnyen magát, a világjárvány idején csak úgy bújik ágyba, ha partnere negatív koronavírusteszttel vagy oltási igazolással bizonyítja egészségét.

A Rómában élő Cicciolina mindig is rendkívül aktív életet élt. A koronavírus-járvány miatt azonban egyik pillanatról a másikra a négy fal közé szorult. Nem csak munka szempontjából tett rosszat számára ez az időszak, szerelmi téren is komoly akadályokba ütközött.

Cicciolina: „Sajnos eljutottunk oda, hogy teszttel a kezünkben kell menni, ha valaki szerelmeskedni akar” (Fotó: Staller Ilona)

„Nagyon bezárt életet éltem az elmúlt egy évben. Egy szerencsém van, gyönyörű lakásban élek, melynek hatalmas a kertje. Oda mentem le, amikor már nem bírtam a négy fal között, sajnos egyedül. Évek óta nyitott vagyok a szerelemre, bár az az igazság, felhagytam az ismerkedéssel, a randevúzgatással. Bizalmatlan lettem, mert nem tudhatom, ki fertőzött”– kezdte a Borsnak Cicciolina.

„Még most is azt látom, hogy az utcán messze elkerülik egymást az emberek. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy lehet így szerelmeskedni, vagy csókolózni, ha a maszkot nem vehetjük le és távolságot kell tartani .”

Cicciolinát mindig is körülrajongták a teremtés koronái, most egy 35 éves férfi szeretné meghódítani.

Van egy nagyon aranyos milánói fiú, de a kora miatt egyáltalán nem hozzám való. Régóta tetszem neki, még a könyvemet is megvásárolta, hogy közelebb kerüljön hozzám. A találkozás miatt eljött Rómába, együtt ebédeltünk, az­óta is folyamatosan hív telefonon, és azt szeretné, ha én is meglátogatnám őt. Biztosan el akar csábítani! Meghívott egy hotelba, ahol maximális kényeztetésben lett volna részem, de én kikosaraztam. Ő magától ajánlotta fel, hogy hoz nekem egy negatív tesztet is, ha ez szükséges ahhoz, hogy megadjam neki magam. Nem buta férfi, de visszakérdeztem, hogy Covid- vagy AIDS-tesztre gondol? Az elmúlt egy évben az utóbbi csaknem feledésbe merült. Biztosan sokaknak vicces, pedig picit sem az, de én ágyba nem bújok negatív teszt vagy oltást igazoló dokumentum nélkül. Sajnos eljutottunk oda, hogy teszttel a kezünkben kell menni, ha valaki szerelmeskedni akar” – jelentette ki Cicciolina, majd hozzátette: múltja miatt sokakban ébreszt kíváncsiságot, de neki ez nem elé­g.

„Nehéz leszűrni, hogy ki akar csak egy alkalomra megkapni vagy kipróbálni. Olyan nálam szóba sem jöhet, aki csak a Cicciolinát akarja, és nem engem. Éreznem kell, hogy valakinek nagyon tetszem, szeret, babusgat, a felszínes dolgok nem érdekelnek” – összegezte.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott