Létrehozva: 2021.04.12.

Kis Grófo bevallotta, ez enyhíthetne a gyászán

A Bulibáró tavaly decemberben veszte el imádott édesapját, aki elkapta a koronavírust. Kis Grófo azóta is gyászol, de úgy érzi, enyhítene a fájdalmán, ha végre kiszabadulhatna.

Kis Grófo tavaly decemberben vesztette el imádott, mindössze 49 éves édesapját a koronavírus miatt. Bár a gyász a mai napig elkíséri, a napokban bejelentett fokozatos enyhítések némi reménnyel töltötték el. A Bulibárónak ugyanis nagyon sokat számítana, ha minden olyan lenne, mint régen. Leginkább az jelentene neki megnyugvást, ha végre visszatérhetne a színpadra!

Fotó: Szabolcs László / Ripost7

„Nagyon jó lenne, ha minden visszatérne a régi kerékvágásba, őszinte leszek, nehéz volt a négy fal között! Persze első az egészség, és mi is betartunk minden előírást, de kezdek örülni az enyhítéseknek. Bízom abban, hogy a nyarunk már olyan lesz, amilyennek igazán szeretnénk. Akkor a családommal felkerekednénk és egy kicsit kikapcsolódnánk belföldön, a történtek után ez mindenkire ráfér, kéne egy kis lazítás. Enyhít majd a gyászomon, ha végre kiszabadulhatok” – kezdte a Ripost-nak a mulatós király, hozzátéve, hogy természetesen a családot ért szörnyű veszteséget semmi nem tudja pótolni, de enyhíteni talán igen. A legnagyobb segítséget a színpad, a közönség jelentené Kis Grófo számára!

„Nagyon örülnék neki, ha az embereket újra tudnám egy kicsit szórakoztatni. Őszinte leszek, ezzel a saját lelkivilágom is megnyugodna kissé” – ismerte el az énekes.

Amikor a Ripost néhány hónappal ezelőtt Kis Grófónál és öccsénél, Gyéminél vendégeskedett, az énekes azt is elárulta, egy dalt, egy siratót ír elhunyt édesapja emlékére. Ez még azonban nem készült el, Grófo úgy érzi, lélekben még erősödnie kell hozzá.

„Ez nem egy olyan dal, mint az eddigi slágereim. Amikor csak olvasom a szöveget, könnybe lábad a szemem. Tényleg kell még egy kis idő, hogy elkészüljön, hiszen annyira szívfacsaró sorokból áll, hogy magam is meglepődtem, honnan törtek fel belőlem ilyen mély érzések. Sajnos a fájdalom, a gyász sok mindenre képessé teszi az embert” – sóhajtott Grófo, aki bízik abban, hogy a vírus hamarosan nem lesz más, csak egy rossz álom.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brüsszel egy baloldali, progresszív liberális elnyomásnak az eszköze

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

„Hat hete nyertem a lottón – egy új szabály miatt egy fillért sem láttam”

mandiner.hu

Baloldali ámokfutás a demokrácia állítólagos fővárosában – csúnyán lebukott a Politico

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 17.: a Halak döntést hoz, az Ikrek tisztáz egy félreértést

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Nem kertelt Kőgazdag Metta, megmondta a véleményét a Next Top Model Hungaryról

SZTÁRDZSÚSZ

Emlékszel még? Így nézett ki a fiatal Kiszel Tünde, most Bodrogi Gyulát ünnepli