tóth gabi
Viktória hercegnőnek és férjének is pozitív lett a koronavírustesztje a napokban. Karanténba került velük az egész családjuk.
A királyi udvar közleményben tudatta, hogy Viktória királyi hercegnő és férje, Dániel herceg is koronavírusos lett.
„A svéd koronahercegnőnek és Daniel hercegnek enyhe tünetei vannak, de, a körülményeket figyelembe véve, jól érzik magukat” – áll a közleményben. Hozzátették, hogy a hercegi párral együtt két gyermekük, Estelle hercegnő és Oscar herceg is karanténba vonult.
A 43 éves Viktória koronahercegnőként a következő a trónöröklési sorban, édesapja XVI. Károly Gusztáv király után.
A hercegi pár nem az első, akik a svéd királyi családban megfertőződtek a koronavírussal. Novemberben Károly-Fülöp, Viktória öccse és a felesége, Zsófia hercegné tesztje szintén pozitív lett. XVI. Károly Gusztáv király és Szilvia királynő nem kapták el a vírust, január közepén már megkapták a védőoltást is – írja a US News.
A világjárvány kezdete óta a 10,3 milliós Svédországban, ahol a legtöbb országtól eltérően „rugalmasan” kezelték a járványt, több mint 707 ezer fertőzöttet és 13 111 halálos áldozatot jelentettek.
A királyságban november óta a második hullám miatt több korlátozó intézkedést rendeltek el, de ezek még mindig enyhébbek, mint más országokban. Jelenleg is korlátozzák a nyilvános gyülekezéseket (legfeljebb nyolcan jöhetnek egyszerre össze) és az éttermi fogyasztást, a gimnáziumokban egyre több a távoktatás.